Kaisz Szaíd (képünkön) hivatalban lévő államfő győzött a vasárnap tartott tunéziai elnökválasztáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések tanúsága szerint – közölte az állami televízió.
A Sigma közvélemény-kutató cég által elvégzett exit poll szerint Szaíd a voksok 89,2 százalékát szerezte meg. A hivatalos végeredményt várhatóan csak hétfő este fogja közzétenni a választási bizottság. Amennyiben a szavazati arány érdemben nem változik, nem kell második fordulót tartani. A tunéziai választási bizottság az urnazárást követően közölte, hogy a résztvételi arány 27,7 százalék volt. A korábbi, 2019-es elnökválasztáson a szavazók 55 százaléka járult az urnák elé.
A 2022. július 27-én életbe lépett alkotmány értelmében az ország élén az öt évre közvetlenül választott, egyszer újraválasztható elnök áll, a tisztséget 2019. október 23. óta Kaisz Szaíd tölti be.
A mostani elnökválasztáson 17 jelölt jelezte indulási szándékát. Közülük nyolcat a kampány alatt letartóztattak és börtönre ítéltek, a választási bizottság pedig csak három jelöltet hagyott jóvá: Szaíd hivatalban lévő elnököt, Zuhair Magzauit, a Csaáb Párt elnökét, illetve Ajasi Zammelt ellenzéki jelöltet, akit szeptemberben börtönbüntetésre ítéltek irathamisítás, illetve ajánlócédulák meghamisítása címén.