Hogyan befolyásolják az exponenciálisan gyorsuló technológiai fejlődés újabb hullámai hétköznapi életünket és társadalmunk működését?
Majláth Ronald
Habár Tunézia viszonylag kevés áldozattal vészelte át a tíz évvel ezelőtti eseményeket, a jázminos forradalom sokak számára óriási csalódást hozott.
Carol S. Dweck szerint nem csupán képességeinktől vagy tehetségünktől, sokkal inkább a szemléletmódunktól függ, hogy elérjük-e a céljainkat.
A szakértő szerint a magyar kormány most előre menekül, hogy később a washingtoni bírálatokat hamisan, a választásokba való beavatkozásként ábrázolja.
Aggódnak a felvidéki magyar pártok, mert szerintük súlyos következményekkel járhat a február közepén kezdődő népszámlálás a magyar kisebbség számára.
Aligha találna elég szövetségest az izraeli kormányfő, hogy a márciusi választások után kormányt alakítson.
Sokan már a szerb nacionalistákat hívnák segítségül, hogy teremtsenek végre rendet a falujukban. Tudósítónk bejárta a délvidéki településeket.
Nehéz idők következnek azokra a politikusokra, akik az elmúlt években a bukott republikánus elnök feltétlen hívévé szegődtek.
Az amerikai elnököt azok is megtagadták, akiknek ő volt az első számú jótevőjük.
Robert Fico azonnal politikai ügyet kreált Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrkapitány tragikus halálából.
Ha a washingtoni hatalomváltás után nem cselekszik sürgősen a Biden-kormányzat, még véresebb fejezetek következnek a sokat szenvedett országban.
Giles Sparrow Milyen alakú a világűr? című könyvében a tudomány mai megállapításait összegzi közérthetően azokról a kozmológiai kérdésekről, amelyek talán mindannyiunkat foglalkoztatnak.