2010. április 2-án, nagypénteken ezt az utat választottam. Keresztútnak. Addigra már alig maradtunk a hegyen, a megannyi présház hajdan volt borok kriptája, a meredő karórengeteg rég elkopott szőlőtövek kopjafás temetője lett. Ezek voltak stációim.
N. Fejérváry Gergő
Szégyenteljesebben még nem semmisült meg bennem előítélet. A borásszal beszélgetek. A borásszal, aki a Napa-völgy egyik csúcsborászatában (is) tanulta a szakmát, és aki a borászatra mint művészetre tekint.
Elfelejtjük: a talaj mindig csak lehetőség, nem tesz velünk semmit; mi teszünk vele, ha akarunk – s ha akarunk, az az agrikultúra (ha úgy tetszik: terroir). Századok kínálta lehetőség persze, nem csekélység, de mindig a ma válasza teszi azzá, ami.
Kétszáz tő Furmint. Ha pontosabb akarok lenni, százhatvanvalamennyi. Ennyire bárki képes, higgyék el nekem. Ha van még olyan, hogy középosztály, ez lenne a dolga.
Vajon rólam mit mondana el könyvgyűjteményem. Akárcsak hasonlítana rám az, akit könyveim alapján belém képzelne egy jó szándékú idegen?