Reagált a Szputnyik V vakcinával kapcsolatban a sajtóban megjelent hírekre az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Az orosz vakcináról, a gyerekeket érintő, a koronavírus-fertőzés után jelentkező gyulladásokról is beszélt a közmédiának az országos tiszti főorvos.
Sebastian Kurz osztrák kancellár közben újra az oltóanyagok minél gyorsabb engedélyeztetését szorgalmazta.
A klinikai tesztelés első és második fázisának tapasztalatai alapján állítják ezt.
A színész kétszer is átesett a koronavíruson, a második esetben erősebb tünetei voltak.
Közben a kínai vakcinát ellenőrizték Pekingben az OGYÉI szakértői.
A helyi gyógyszerügynökség szerint az oltóanyag megfelel a törvényben előírt feltételeknek, minőségben, hatékonyságban és biztonságosságban is.
Oroszországban 40 ezer ember bevonásával már túl vannak a klinikai tesztelésen, aminek az eredménye 91,4 százalékos hatékonyságot mutat – mondta Szijjártó Péter.
Az Európai Bizottság szerint a behozatala rombolhatja az oltóanyagokba vetett bizalmat.
Mivel az emberek életéről van szó, tilos átpolitizálni a vakcinabeszerzés kérdését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában.
Félő, hogy a politikai nyomás sodorja járatlan utakra az ottani vakcinafejlesztési törekvéseket – véli a virológus.
Az orosz féllel a licenc megvásárlásának lehetőségéről is tárgyalnak.