A Ryugu aszteroidáról gyűjtött kőzeteket tartalmazó szállítóeszköz – helyi idő szerint – szombat este ért földet a dél-ausztráliai Woomera közelében.
Tudomány
Az ENSZ szervezete új jelentésében borús képet fest a civilizáció jövőjéről.
Mit ad a gyermeknek az okostelefon? XXI. századi társadalmi életet, a szülők számára hasznos geolokalizációt, hozzáférést az információkhoz. Közben depressziót, kapcsolati válságot, sérült felnőttséget, a valóság könnyelmű felfogását, szexualizációt, alvászavarokat és elhízást okoz.
Az aranybányászat környezeti katasztrófával fenyegeti az Amazonas vidékét. Ritka ábrázolást, egy víz emelésére alkalmazott kereket, azaz nóriát azonosítottak be egy Szíriából ellopott késő római padlómozaikon. E heti tudományos lapszemle.
Korábban azt is feltételezték, hogy aszteroidáról van szó.
Az Egyesült Államokban a NEDC adatai szerint jelenleg mintegy egymillió fagyasztott emberi embriót tárolnak.
A lap példátlan módon szabályos kampányt folytat egy bizonyítatlan hatékonyságú és biztonságosságú parazitaírtó szer mellett, amely ellen világszerte tiltakoznak a hatóságok.
A sziklafestmények korára részben a ma már kihalt jégkori állatok ábrázolásaiból következtetek.
Az amerikai biotechnológiai cég még hétfőn benyújtja az engedélyeztetési kérelmet.
A gyerekek és a kamaszok néhány éve egyre ritkábban mennek el otthonról, és egyre gyakrabban lesznek depressziósak. Mi is történt valójában?
Egyre több a többször fertőződött koronavírus beteg, a híres Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium menthetetlen, végleg bezárják. E heti tudományos lapszemlénk.
Miután november 18-án megtalálták, gyorsan kiderültek a fém oszlop koordinátái, és roham indult az elsőségért.
Egy videóban el is magyarázza a különböző típusú vakcinákat, és azok hatásmechanizmusát.
Baki csúszott a gyártásba és a módszertanba, a szakértők most elbizonytalanodtak.
Ehhez az kell, hogy a világ lakosságának elég nagy hányada, 70 százaléka legyen beoltva.