Kilencszáz éves minden idők egyik „legtitkosabb” társasága. Két cikkben bemutatjuk, hogyan látja a rend felemelkedését és bukását a történelem-tudomány.
Tudomány
Profi természetfotósok hada és kíváncsi turisták ezrei kémlelik a Central Park tavainak szürke kacsáit.
Noha végül jelezték, mindez csak színjáték, ezrek dőltek be neki. Ugyan nem „álhírnek” szánták, mégis az lett belőle, méghozzá a modern tömegtájékoztatás talán első ilyen fecskéje.
A nem mindennapi, több mint kétezer éremből álló leletegyüttest az alacsony vízállásnak köszönhetően tudták feltárni a régészek.
Quayside elvileg egy olyan csúcstechnológiás negyed lenne, ami mintaként szolgálna a jövő városai számára, ám mind többen hátrálnak ki a terv mögül, mert félő, hogy adatbiztonság helyett a lakókra totális megfigyelés várna.
A győztes projekt olyan kategóriában született, amely még az EU-ban legrangosabbnak számító alapkutatásipályázatok között is kiemelkedő.
Uniós gigaprojektet nyertek a kormány céltáblái
Egy most előkerült korabeli graffiti szerint nem abban az időpontban pusztította el az ókori római várost a Vezúv, mint ahogy azt sokan évszázadok óta hiszik.
Sok helyütt felbukkant az az erő, amely vírusként kihasználja ennek a nem tökéletes építménynek a gyenge pontjait – mondja a világhírű kutató. A teljes interjú.
A Nemzetközi Űrállomásra tartó missziót gyorsítórakéta hiba miatt a fellövés közben kellett megszakítani.
Nagy Károly volt az első, aki Róma bukása után birodalmi léptékű terület urává vált Nyugaton, egyúttal képes volt leválasztani a császári titulust az antik-bizánci hagyományokról.
A potenciálisan érintett felhasználókat pénteken kijelentkeztették, majd újra be kellett jelentkezniük.
Egy régész szúrta ki az 1988-ban Luxorból meglovasított faragott mészkő feliratot, ami így visszakerül Egyiptomba.
Teljesen újragondolnák, azaz jelenlegi formájában „kivégeznék” a webcím formátumot, az URL-t.
Miközben Magyarországon szinte mindenki a Sargentini-jelentésre figyelt, aznap az EP elfogadott egy másik jelentéstervezetet. is