
Értékállók lesznek a nyugdíjak Magyarországon. Ezt biztosítjuk az évenkénti nyugdíjemelés során és indokolt az is, hogy a nyugdíjasok részesüljenek a gazdasági növekedés eredményéből is – írta Facebook-oldalán Márki-Zay Péter.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint az Orbán-kormány kapkodva próbálja foltozni azt a hatalmas lyukat, amit az infláció ütött a nyugdíjak értékén, a nyugdíjak elégtelen emelése ma sem a bérek, sem az árak emelkedésével nem tartja a lépést. Az idős emberek napról napra egyre kevesebbet tudnak vásárolni a nyugdíjukból, mert az infláció elengedésével a Fidesz-kormány – mint írja – valójában kilopja a pénzt a nyugdíjasok zsebéből.
Ha viszont az ellenzék kerül kormányra, a nyugdíjak értékállóságának biztosítására bevezetik az úgynevezett svájci indexálást, amely az infláció mellett figyelembe veszi a keresetek növekedését is.
Emlékeztetett arra, hogy hazánkban 630 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot sem, és ebből a pénzből nem leht rendesen megélni.
Az alacsony nyugdíjakat is fel fogják zárkóztatni – ígérte, illetve tűrhetetlennek nevezte, hogy ma a nyugdíjminimum még mindig 28 500 forint.
A nyugdíjakról különösen időszerű a bejegyzés, miután a 13. havi nyugdíj épp a napokban landol az idősek számláján vagy pénztárcájában. Zsigó Róbert, családokért felelős parlamenti államtitkár közölte, hogy szerdán kezdődik a 13. havi nyugdíj postai kézbesítése egymillió embernek, a többi érintettnek pedig pénteken utalják a bankszámlájára.