Robert De Niro szerint Donald Trump nem távozna az elnöki székből, ha idén újra megválasztanák.
A 81 éves, Oscar-díjas színész korábban többször hangoztatta Trumppal szembeni ellenérzéseit – emlékeztet az OK Magazine. A héten a Who's Talking to Chris Wallace? című műsornak adott interjút, ahol azt kérdezték tőle, visszaadná-e a kormányzást Donald Trump. De Niro így válaszolt: „Tudja jól, hogy nem tenné! Ő maga mondta, hogy sosem adná fel a hatalmat!”
Chris Wallace ezután megkérdezte tőle, hogy összefutott-e Trumppal, hiszen mindketten New Yorkban éltek a 70-es és a 80-as években. A színész azt válaszolta: nem, ez fel sem merült benne. „Ki akarna találkozni egy ilyen bunkó idiótával?” Aztán arról beszélt, hogy szerinte Trump nem foglalkozik az ország valódi helyzetével és az emberekkel. Szerinte az országnak szüksége van egy olyan elnökre, mint Kamala Harris. Tudja, hogy ő is követ majd el hibákat, de jó szándékú emberre van szükség.
De Niro arról is beszélt, hogy Trumpot egy gengszternek tartja, de az ő esetében nem beszélne „betyárbecsületről”.