Előbb egy MSZP-s képviselőt bosszantott fel, aztán a KDNP-s fakadt ki, hogy Kovács „elszabadult kutyaként belemar emberekbe.”
Belföld
Egyes fenntartóknak egy napja lesz eljuttatni a lázmérőket az iskolákba.
Nem ördögtől való, hogy a politikusnak köze van a gazdasághoz, de ne a pénzszerzés legyen a tevékenysége fókuszában – mondta a korábbi kancelláriaminiszter, aki Winston Churchill munkásságáról adott ki könyvet.
Bárdos Szabolcs dandártábornok 2007 óta dolgozik a hivatalnál. Elődje diplomáciai pályára vágyott, maga kezdeményezte a távozását.
A Parlamentből kifelé a 2-es villamosnak ment az MSZP társelnöke. Senki sem sérült meg.
Az államtitkár egy maglódi intézmény átadóján elmondta, a korábban bejelentett 500 ezer forinton felül novemberben ötödével emelik a béreket.
A turizmus összeomlása miatt kiadhatatlanná vált a fővárosi lakások egy része, ezért megindulhat a befektetők menekülése.
Megérkezett az Európai Bizottság elnökéhez Orbán Viktor levele.
A Momentum elnöke és öt társa ellen vádat emelt az ügyészség, amiért 2018 végén egy tüntetésen a rendőrsorfalba különböző tárgyakat dobtak.
Az MNB 50 pontos javaslatcsomaggal segítené a kormány munkáját. Folytatnák a bértámogatást.
Eleinte minden cikk ingyenesen elérhető lesz, és a 70 fős szerkesztőség senkinek sem fog meglepetést okozni – árulta az alapító, Kárpáti Márton egy beszélgetésen.
Nem terveznek további szigorítást, és az elektív egészségügyi beavatkozásokat sem függesztik fel – hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.
202 hallgató, rendkívül szervezetten, az iskola négy bejáratán át három és fél perc alatt bejutott az épületbe – állapította meg.
Magyarországon a közrend, a közbiztonság szilárd, kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes – mondta a belügyminiszter parlamenti meghallgatásán.
A 2018-as Kossuth téri tüntetésekkel összefüggésben. Tárgyalás nélkül próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést javasolnak.