A politikus jelezte, hogy feljelentést tesznek.
Belföld
A Felcsútot is magába foglaló körzet jelöltjei csapnak össze, lapunk munkatársa, Gulyás Balázs moderálásával.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a görögkatolikus egyház fenntartásában lévő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon csaknem 300 millió forint értékű energetikai korszerűsítésének ünnepélyes átadásán beszélt erről.
A rendőrök minden esetben intézkedni fognak, ha szabálytalanságot látnak – jelentette közleményben a rendőrség.
Több mint 30 milliárd forintos állami támogatásból újultak meg az Erzsébet-táborok, a gyermekek táboroztatásához évente több mint négymilliárd forinttal járul hozzá a kormány – közölte sajtótájékoztatóján a miniszter.
Részesítsük megfelelő fogadtatásban a stadionba kilátogató Karácsonyt meg Fekete-Győrt – írta blogján Bayer Zsolt kormánypárti véleményvezér.
A 2003 óta Magyarországon tartózkodó gyanúsított megtévesztette a hatóságokat, ezért a menekülti státusza visszavonására eljárás indult, ekkor találtak rá az inkriminált felvételekre – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A sebességkorlátozást korábban több másik város, például Toulouse, Montpellier és Tours is bevezette.
Az adományként átadott vakcinák többsége, kétharmada kínai Sinopharm volt.
A magyar hadsereg pilótákat és JAS-39 Gripen vadászgépeket küld.
Viszont újabb 521 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést.
A beszámolóban csak „sok kellemetlen utózöngeként” emlegetett, a filmjogok miatt indult acsarkodás miatt Csókay András azóta kilépett az alapítványból.
Szabolcs 3-as számú választókerülete: a kétkamerás toll, az aranyat érő országvezetők meséje és az elcsatolt kis-Moszkva története sok mindenre magyarázatot ad.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 24 fok között várható.
Szent Mórus Tamás-díjjal ismerték el munkájának eredményességét, amellyel a "családok megerősítését és a házasságok népszerűsítését szolgálja hazánkban".