Az I.C.I.C. Kft.-t július 15-én jegyezték be péceli székhellyel és a vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa is az egykori macedón miniszterelnök.
Belföld
Első fokon még úgy döntött az ügyészség, hogy szabálytalanul járt el az ingatlant bemutató momentumos politikus.
A kormányfő sajtófőnöke nem cáfolta a hírt, igaz, nem is erősítette meg.
Az uniós tagságra is rákérdezett a Medián, 79 százaléka a bennmaradásra voksolna.
Hétfőn élőben közvetítették, ahogy tucatszám tölti ki egy számítógépes algoritmus a nemzeti konzultációt.
Lenyűgöző utolsó 100 méter! - írta a magyar sportolónak.
Kórházban 70 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
A levél szerint az iskolások Pfizer-vakcinát kaphatnak, az intézményvezetőknek pedig bő egy hét alatt kell felmérniük, hány fő igényel vakcinát.
A Kúria szerint mégis érvényes a kavicsbányát létesíteni akaró cég korábban visszavont környezetvédelmi engedélye. A civilek megtámadják a döntést.
Nemrég Tiborcz István egyik vállalkozásában lett bejegyzett tisztviselő, most pedig itt az első saját cég..
Fellebbeztek a bírósági döntés ellen. „Mindent elkövetni azért, hogy ne kapjuk vissza azt a státuszt, amit jogsértő módon elvettek tőlünk” – mondta a lelkész.
Erőszakkal próbálta átlépni a szerb-magyar határt egy migránscsoport – közölte a rendőrség.
A Társaság a Szabadságjogokért és a helyi népszavazási kezdeményezések érintettjei szerint is nehéz járványügyi szempontokat találni.
A szennyvízadatokban már látszik az emelkedés. Most tárgyal az operatív törzs, „fontos döntéseket” ígértek.
A kelet-európai országok többsége az elmúlt tizenöt évben faragni tudott jövedelmi hátrányából az unió átlagához képest. Egyetlen kivételt találunk.