„Végiggondoljuk a héten, hogy van-e ennek realitása” – mondta Soproni Tamás VI. kerületi polgármester.
Belföld
Hogy milyen arányban, azt elolvashatja a cikkben, csakúgy, mint azt, hogy a többi településen ki nyert.
Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal teszik emlékezetessé ezt a napot a vendégeknek és annak a borász kollégának, aki munkájával kiérdemelte a nagy elismerést jelentő címet.
Mintegy 300 ezer tételnyi „kifogásolt tartalom” volt a perui magyar nagykövet számítógépén.
A DK elnöke ismét teljes ellenzéki együttműködést sürgetett évértékelőjén. Beszélt arról is, hogy Niedermüller Péter nem fogalmazott pontosan, ez azonban nem bocsánatkérést takart.
Február 16-án, vasárnap, a Várkert Bazárban tartja huszonkettedik évértékelő beszédét Orbán Viktor. A Kossuth tériek ugyanerre a helyszínre és időpontra hirdették meg tüntetésüket.
A DK-nál azt mondták, nem tudják, mi történt, de felkeresik a céget az ügyben.
Kaleta Gábor egy nemzetközi hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe, a TEK titokban hozta haza még tavaly tavasszal.
Délutánra 5-14 fokig emelkedik a hőmérséklet, csapadék sehol nem várható.
A 29 éves Petrushka Ishtvan a gyanú szerint egy súlyosan megsérült sértettől elvette a készpénzét, és elmenekült a helyszínről.
A rendőrség egy 26 éves brit-amerikai állampolgárt gyanúsít. Videó készült az elfogásáról.
Jelentős fennakadást okoztak a megmozdulások.
A rövidített elnevezés Zöldek lesz.
A balesetben senki sem sérült meg.
Mostanáig kellett várnia annak, aki kiváncsi volt a Magyarságkutató Intézet véleményére az új Nemzeti alaptanterv (Nat) kapcsán.