Három év alatt akkora vagyont gyűjtött Szalay-Bobrovniczky Kristóf – aki tavaly május óta az Orbán-kormány honvédelmi minisztere –, hogy bőven beférne a leggazdagabb üzletemberek közé – írja a 24.hu. A lap össze is szedte, hogyan gyarapodott az egykori diplomata, jelenlegi tárcavezető.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2020-ban távozott a londoni nagyköveti posztról és a tízmilliárdokat termelő fővárosi kaszinóbizniszben szerzett részesedést a néhai Andy Vajna helyébe lépve. Ezt követte a Dunakeszi Járműjavító, amely hamarosan egy 32 milliárd forintos MÁV-megrendelést nyert el, majd az orosz üzlettárssal közösen egy egymilliárd eurós üzletbe fogtak, 1300 vasúti kocsi legyártásába az egyiptomi vasút számára. Mindemellett egy hadiipari cégben, a legnagyobb cseh repülőgépgyárban egy 53 milliárd forintos állami hitel segítségével lett többsége. Miután 2022 májusában miniszterré nevezték ki, Szalay-Bobrovniczky Kristóf sorra szállt ki az érdekeltségeiből: kaszinórészesedése a miniszterelnök informális tanácsadójaként ismert Habony Árpádra, a járműjavító és a repülőgépgyár a Mol-vezér Hernádi Zsoltra szállt át.
A miniszter megtartotta viszont a vagyonkezelő cégét, a London Capital Zrt.-t, amelyben a tavalyi év végére bő 19 milliárd forint nyereség gyűlt össze a cégdokumentumok alapján. Ezzel elvileg a száz leggazdagabb magyar között van Szalay-Bobrovniczky Kristóf helye, hiszen a legutóbb a belépési küszöb a gazdaglistára 14,5 milliárd forint volt. A kiadvány szerkesztési elvei azonban kizárják, hogy politikusok, illetve az azok szűk családi köréhez tartozó személyek vagyonát rangsorolják.