November 13-án jelentette be a Facebook-oldalán Nikola Gruevszki, a jogerősen két év börtönbüntetésre ítélt volt macedón miniszterelnök, hogy menedékjogot kért Magyarországon. Ezzel – kommunikációs szempontból legalábbis – nehéz helyzetbe hozva a vele jó kapcsolatot ápoló fideszes vezetést. A magyar kormány ugyanis a saját maga által hozott szigorú menekültügyi szabályok miatt különböző jogi kiskapuk keresésére kényszerült a bűnöző ex-politikus érdekében.
A Magyar Helsinki Bizottság egy hosszú blogbejegyzésben szedte össze a magyar törvények, és a kormány tettei között fennálló ellentmondásokat. Már Gruevszki megérkezésével kapcsolatban is sok a kérdőjel, ugyanis a macedón útlevelét bevonták, enélkül pedig nem léphetett legálisan az ország területére. Menedékkérők esetében korábban ez nem volt szempont, 2015 augusztusa óta azonban az új szabályozások értelmében bűncselekménynek számít a tiltott határátlépés. Ebből az következett, hogy a határsértők által beadott kérvényeket futószalagon utasították el a magyar hatóságok, őket pedig visszakísérték a határzár szerb oldalára. Egyes sajtóhírek szerint Gruevszki bolgár útlevéllel, tehát törvényesen jött Magyarországra, azonban a bolgár igazságügyi minisztérium ezt cáfolta.
Követségi autók mindenütt - Egyre kínosabb a kormány számára a Gruevszki ügy - Magyar Hang
Közleményben cáfol a miniszterelnökség – olyat, amit senki sem állít. Közben pedig újabb részletek kerülnek nyilvánosságra.
Másik kérdéses pont a menedékkérelem beadásának a helye. A magyar szabályok szerint erre kizárólag a tranzitzónákban van lehetőség, az elbírálást pedig a helyszínen kell megvárniuk a kérvényezőknek. A kormány által kiadott nyilatkozatban az áll, hogy Gruevszki egy Macedónián kívüli külképviseleten tett szándéknyilatkozatot a menedékkérelem benyújtására. Ez feltételezhetően az Albániában lévő magyar nagykövetség, mivel a volt miniszterelnök a helyi rendőrség által is megerősített információk szerint egy, a tiranai követség tulajdonában lévő diplomataautón hagyta el az országot Montenegró irányába. Ezzel annyi a probléma, hogy követségen nem lehet menedékkérelmet beadni, az ezzel kapcsolatos „szándéknyilatkozat” pedig a magyar jog szerint nem létezik. A volt politikus helyzetét az is nehezíti, hogy Macedóniát a magyar kormány hivatalosan biztonságos országnak tekinti.
A kormány nyilatkozata szerint „biztonsági okokból” nem a tranzitzónában, hanem a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal budapesti központjában tartják a meghallgatást. Ilyen kitétel szintén nem szerepel a törvényben, sőt, a magyar hatóságoknál a biztonsági okokra hivatkozás általában pont fordított értelemben jelenik meg, és a kérelmező elzárását takarja a folyamat végéig. Ezzel szemben Gruevszki szabadon, mindenfajta kontroll nélkül mozoghat az ország területén. Gulyás Gergely csütörtök délelőtt ugyan azt mondta, hogy a hatóságok biztosítják, hogy ne hagyhassa el az országot, de erre valószínűleg nem is készült, lévén nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
„A magyar diktátort meg Macedóniában bújtatják majd?" - tüntettek a BM előtt - Magyar Hang
A Jobbik a Belügyminisztériumnál folytatta az ellenállást. Kormányellenes transzparensekeit ott is hagyták az épületnél.
A különleges bánásmódot Gulyás azzal indokolta, hogy „ez korábbi politikai vezetők esetében általános gyakorlat”. Ez a Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint nem így van. Példának hozták Alekszij Torubarov orosz ellenzéki politikus esetét, akit bírósági felszólítás ellenére 2013 óta nem ismernek el menekültként. Bár az is igaz, hogy Torubarov az Oroszországban tapasztalható korrupció ellen lépett fel, és ezért fenyegeti az életét a Putyin-rezsim, ezzel szemben Gruevszki pont a korrupció miatt kiszabott büntetése elől menekül.
A különböző szabályszegésekkel kapcsolatos kritikákat ugyan semmissé tenné, ha kiderülne, hogy a volt miniszterelnök belépését az országba a belügyminiszter engedélyezte, azonban az eddigi kommunikáció ennek ellentmond. A külügy közleménye mellett maga Orbán Viktor is azt mondta az ezzel kapcsolatos kérdésre, hogy ez jogi ügy, így viszont nehezen magyarázható, hogy miért veszik ennyire lazán a korábban saját maguk által szigorított szabályokat.