A Great Lockdown, a koronavírus-recesszió egészen egyedülálló jelenség az emberiség történetében. Soha korábban nem került sor a teljes világgazdaság leállítására. Az eddig ismert gazdasági válságokat a pénzügyi rendszer összeomlása, hibás nemzeti gazdaságpolitikák vagy éppen háborúk, polgárháborúk (avagy ezek elegyei) okozták. Most először egy – legalábbis látszólag – gazdaságon kívüli kényszer, a világjárvány miatti korlátozások mintegy mesterségesen idéznek elő gazdasági krízist, ráadásul az egész világon.
Fogalmunk sincs, pontosan mikor és hogyan cseng le a járvány és emiatt azt sem lehet pontosan előrejelezni: mikor és milyen ütemben szűnnek meg a mindennapi életen keresztül a gazdaságot lábon lövő korlátozások. Az is megjósolhatatlan, miként változik – ha változik – a fogyasztói viselkedés a Great Lockdown után, hogyan hat a hónapokon át tartó lezárás az egyén pszichéjére. Éppen ezért azt sem tudhatjuk, hogyan alakulnak a kereslet és a kínálat viszonyai a közép- és hosszú távú jövőben. Ott folytathatjuk-e, ahol abbahagytuk 2020 márciusában? Érdemes-e ott folytatnunk?
Néhány dolgot azonban máris tudunk. Ahogyan Delhiből a Himalája csúcsaira, úgy láttunk rá hirtelen az életet fenntartó rendszer összeomlására, a transznacionális nagyvállalatok uralta élelmiszerrendszer sérülékenységére. Megtapasztaltuk, milyen, ha a természet tűrőképességét fenyegető növekedés megáll és milyen, ha nem magunk állítjuk elő az alapvető közszükségleti cikkeket. A COVID-19 belenyúlt a globális ellátási láncokba és láthatóvá tette a profitérdek dominanciáját a természet és a közösségek felett. S ahogyan a tiszta levegő a Bükkből a Tátrát, úgy tárta elénk a globális leállás az olcsó munkaerőre épített magyar paradigma sebezhetőségét, a német autóipar cselédjévé szegődött összeszerelő ország végletes kiszolgáltatottságát, s persze a honi élelmiszer-ellátás sérülékenységét (importáruban, munkaerőben, csomagolóanyagban).
Elöljáróban azt szeretném tisztázni, mi lehet egyáltalán ebben a helyzetben a válságkezelés célja? A kézenfekvő válasz: a túlélés, hiszen nem lehet emberek és családok millióit beláthatatlan időre megélhetés, illetve a megélhetés reménye nélkül hagyni. Túlélés – de mi végre? Nincs sok értelme ugyanis annak, ha a rövid távú túlélés igézetében azokat a struktúrákat betonozzuk be, amelyek középtávon fokozzák a társadalmak szétszakadását, a félperiféria és a periféria kizsákmányolását, hosszú távon pedig felőrlik a létezés véges természeti erőforrásait. A koronavírus miatti krízis kezelésének tehát az lehet a helyes célja, ha úgy próbálunk mentőkötelet adni a Great Lockdown hónapjaira, hogy közben megkezdjük a gazdaság szerkezetét átalakítani a rendszerválság jegyében. Azért, hogy a mai túlélést ne kövesse elhúzódó nyomor és pusztulás.
Az aktuális hírfolyamban két válságkezelési főáram kezd kibontakozni: az egyik a vállalatok megmentését, a másik a társadalom védelmét abszolutizálja. A magyar kormány az előbbi kategóriába tartozik. Nagyon helyesen, el akarja kerülni az adósságcsapdát. Csakhogy közben több százezresre duzzadt már az a tömeg, amelyik nem tudja, miként fogja átvészelni a következő hónapokat. Az érdemi munkahely-megtartó intézkedéseket hazai kkv-k sora nem várta meg, hanem lehúzta rolót. A kormányzati lépések rendre megkésettek és fókuszálatlanok. Pontosabban egy fókuszt mégiscsak fel lehet fedezni: újabb erőforrásokat allokálnak a NER-lovagoknak, a „nemzeti burzsoáziának”. Ezt a gyanút táplálja a turizmusnak kontúrtalanul felvillantott 600 milliárdos támogatás, a kreatívipar szerepeltetése a kiemelt segítségre szoruló ágazatok között, a tőkeprogramok, a tőkeszerzési szándék az egyébként cash-flow problémákkal küszködő családi vállalkozásokban, s a bértámogatás (a magyar Kurzarbeit) igénybevételénél bizonyítandó „nemzetgazdasági érdek”.
Ezzel szemben a társadalom védelmét tűzte zászlajára az európai államok többsége és a magyar kormányzati lépések legtöbb kritikusa. Az államháztartási hiány rugalmas elengedése, a likviditás bővítése, a munkahely-megtartásra korlátlan mértékben kifeszített védőháló vitathatatlanul adekvát válasz a tömeges létbizonytalanságra. Csakhogy pusztán hibernálja a gazdaság szerkezetét a ma még ismeretlen holnapra és adósságcsapdába küldi a nemzetgazdaságokat. A fogyasztás erőltetett felpörgetése pedig sietteti a környezeti összeomlást.
A kormány, a múlt nélküli jövő és a helikopterpénz | Magyar HangA kérdés tehát az: ki lehet-e lépni az „egyes vállalatok megmentése” versus „társadalom védelme” hamis dichotómiájából? Létezik-e harmadik útja a válságkezelésnek? Az alábbiakban, időben talán visszarepülve március elejére, azt szeretném felvázolni, hogy igen, létezik harmadik út a Great Lockdown miatti gazdasági válság magyarországi kezelésére. Nézetem szerint ez a harmadik út hat, egymással egyenrangú szempont finom, mátrix-szerű egyensúlyáról, egymásra tekintettel történő érvényesítéséről szól: 1., nem növeli Magyarország kitettségét; 2., mindenki számára biztosítja a megélhetést a gazdasági leállás hónapjaira; 3., alkalmazkodik a karantén-helyzet sajátosságaihoz; 4., segíti a bedőlt ágazatok újraindítását; 5., megkezdi a magyar nemzetgazdaság szerkezetének horizontális és 6., vertikális átalakítását.
Ne növeljük Magyarország kitettségét!
A globális adóssághelyzetet jól jellemzi, hogy 2019 első félévére a globális adósságállomány elérte a rekordot jelentő 250 ezer milliárd dolláros szintet. A megelőző tizenöt esztendőben a világgazdaság eladósodottsága a GDP 300 százalékáról 340-re nőtt. Pár hete a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezetője bejelentette, hogy már a tagországok fele kérte a segítségüket. Az IMF amúgy azzal számol, hogy a következő években az államadósság aránya globálisan magasabb szinten stabilizálódik. Az Economist Intelligence Unit a Great Lockdown hatására máris W-alakú recesszióval számol, ahol a koronavírus-krízisre alkalmazott válságkezelés újabb komoly eladósodással, s ezért, második hullámban, kiújuló recesszióval jár. Az összeurópai eladósodottság egyébként 40 százalékkal magasabb a 2008-as szintnél. Olaszország már márciusban mentőövért kiáltott. Romániát a napokban minősítették le, majd a kormány bejelentette, hogy első körben az IMF-hez és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz (EBRD), ha pedig ez sem elégséges, a nemzetközi pénzpiacokhoz fordulnak hitelért.
A globális adósságválság három veszéllyel jár. Az adósságcsapdába került országok rendre durva megszorító politikát érvényesítenek (lásd legutóbb Görögország), ami a társadalmi szakadékok elmélyüléséhez vezet. Az adósrabszolgaság – a hitelezői igények kielégítésére – a fenntarthatatlan gazdasági szerkezetet, fogyasztási gépezetet konzerválja. A globális adósságnövelő politikából a „nap végén” a nemzetközi pénztőke jön ki nyertesen: megszilárduló pozíciója világszerte óriási nyomás alá helyezi az emberek által ellenőrizhető, demokratikus intézményeket. Ezért nem értek egyet a „helikopterpénz” alkalmazásával, illetve azzal sem, hogy a Magyarországon amúgy valóban kritikusan alacsony szintű szociális transzferek összegét éppen – a nehezen kalkulálható kimenetellel végződő – Great Lockdown idején növeljük.
Abban tehát önmagában a kormányzatnak kétségkívül igaza van, hogy a válságkezeléssel nem kívánja növelni Magyarország kitettségét. Az is helyes, hogy a kitettség növekedésének veszélyét a kormány nem csak az eladósodásban, hanem a bedőlő hazai vállalkozások esetleges külföldi felvásárlásában is azonosítja. Nem hinném, hogy ennek egyetlen alternatívája a mészárosi kisgömböc további terjeszkedése lenne. Arról viszont szemérmesen hallgat a kormányzat, hogy Magyarország szélsőséges kitettségét részben az okozza, hogy a technológia-intenzív ágazatokban nyomasztóan nagy a multinacionális tőke túlsúlya, amit az elmúlt tíz év gazdaságpolitikája még fokozott is. Azt pedig egyáltalán nem ismeri el, hogy a magyar nemzetgazdaság kitettségét a szélsőséges energiafüggőség is növeli. A kormányzat válságkezelési paradigmájában pedig „idegen test”, s ráadásul a jelenlegi megélhetési krízis csillapítására is alkalmatlan eszköz a 13. havi nyugdíj úgynevezett fokozatos visszaépítése.
A járványt urald, ne a pillanatot! | Magyar HangMegélhetést mindenkinek a gazdasági leállás hónapjaira!
A megélhetési válság enyhítése gazdasági megközelítésből a kereslet totális összeomlásának megakadályozását jelenti. Ezért lett volna bölcs dolog, ha a kormányzat a 13. havi nyugdíj belengetése helyett például olyan „karantén-utalványt” bocsát a nyugdíjasok rendelkezésére, amit piacokon, őstermelőknél, helyi termékekre, kertészeti boltokban, fitotékákban lehet beváltani.
A Great Lockdown magyarországi hatása elsősorban azokat érinti, akik eddig munkajövedelemből éltek, de most – és egyelőre beláthatatlan időtartamra – elveszítették a megélhetésüket. Amikor a válságkezelésben a megélhetés biztosításának szempontját érvényesítjük, rájuk kell gondolnunk. A magyar átlagkereső jó esetben 1-2 hónapos tartalékokkal rendelkezik, a gazdaság pedig senki nem tudja hány hónap múlva tud regenerálódni. Addig is élni kell. Különösen veszélyeztetettek azok, akik eddig a szürkegazdaságban szereztek jövedelmet, évek óta Németországba, Ausztriába ingáznak és most hazaszorultak, a tanulmányaikat árufeltöltésből és pultozásból finanszírozó egyetemisták és pályakezdők, akik közül most sokan az eleve kevesebb lehetőséggel rendelkező településekre áramoltak vissza. Nem beszélve azokról, akik alapkészségek (és nem informatikai tudás) hiányában eddig is legfeljebb segédmunkához juthattak, s az ő kompetencia-fejlesztésük tökéletesen hiányzik a NER munkaerő-piaci politikájának eszköztárából.
„Annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírus megszüntet” – adta ki a jelszót a miniszterelnök. Orbán szociáldarwinista világképéről eddig is tudni lehetett, hogy abban egy latifundiumokon élő szétesett és ezért könnyen irányítható társadalom szerepel. Természetesen helyes, ha a koronavírus-recesszió miatt elvesztett megélhetést a kormányzat minél nagyobb arányban új, piaci munkahelyek életre segítésével kívánja pótolni. Főként, ha ez együtt járna a gazdasági szerkezet horizontális és vertikális átalakításának nyitányával is. Azonban éppen a jelenlegi világgazdasági környezetben egyszerűen illúziónak tűnik valamennyi, a „vírus” miatt megszűnt munkahelyet nem majd valamikor, hanem egy-két hónapon belül, amikor a tartalékok kimerülnek, a piacról pótolni. Az pedig mérhetetlen cinizmus, hogy mindeközben a kormány munkahely-megtartási intézkedéseit legalább egy hónapos késéssel jelentette be és úgy, hogy a bértámogatást (a magyar Kurzarbeitot) csak 90 napra biztosítja. Jóllehet a felhatalmazási törvény vitájában éppen a miniszterelnök érvelt azzal, hogy azért nem lehet 90 nap a felhatalmazás, mert nem látjuk a veszélyhelyzet befejezésének pontos időpontját.
A harmadik utas válságkezelés a Great Lockdown kezdetén három elemből álló, komplex eszközrendszerrel biztosítja a megélhetést ott, ahol ezt a piacról rövid távon képtelenség. I. A második verziós – április végén bejelentett – magyar Kurzarbeit és munkahely-támogatási hitel másfél hónappal korábbi bejelentésével már önmagában jó néhány munkahely beszántását meg lehet előzni. Főleg, ha a második verziós Kurzarbeit egyáltalán nem tartalmaz (vagy csak a menedzserjövedelmeknél) felső plafont és három hónap helyett a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig tart.
II. Állami munkahelyteremtésre van szükség a közszférában, alapvetően az önkormányzatok számára juttatott forrásokból: kapacitás-bővítésre az egészségügyben, az idős-gondozással, utcai munkával, lelki segítség-nyújtással foglalkozó szociális szektorban, a településtisztasági és település-rendészeti feladatoknál. Soha nem volt ennyire életbe vágóan fontos az otthonápolás fejlesztése. Az államnak teljes egészében meg kell finanszíroznia azoknak a gyermekfelügyeleti díját, akik a Great Lockdown alatt is munkába járó emberek gyermekeinek felügyeletét vállalják. S persze likviditást kell biztosítani arra is, hogy a leállás alatt legalább a közszféra (ideértve a közösségi közlekedést, valamennyi önkormányzati céget is) ne növelje a munkanélküliek hadát.
III. A gyes, gyed, családi pótlék, stb. folyósítási tartamának meghosszabbítása mellett az álláskeresési járadék folyósítási tartamát mindenkinél, akinek az amúgy is elképesztően rövid 90 nap a veszélyhelyzet alatt jár le, meg kell hosszabbítani a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig. Ezt az eszközrendszert egészítheti ki a kormány által már a kezdetekkor meglépett törlesztési és végrehajtási moratórium, valamint az áprilisban meghirdetett diákhitel-konstrukciók.
A karantén-helyzet
A Great Lockdownnal előállt karantén-helyzet – a mindannyiunk életét, egészségét fenyegető világjárványra hivatkozva – minimálisra csökkentette a mobilitást és a személyes érintkezések számát. A kijárási korlátozás bevezetése a kereslet azonnali zsugorodásához vezetett. A koronavírus-recesszió annyiban is egyedülálló, hogy most döntően az a szolgáltató szektor állt le, amelyik a mai gazdaságok 60-80 százalékát teszi ki.
Öröm az ürömben, hogy a karantén-helyzetnek ugyanakkor olyan kényszerű hozadékai is vannak, amelyeket bölcsen hasznosíthatunk a pillanatnyi megélhetési válság csillapítására, a kereslet-csökkenés mérséklésére és a gazdaság hosszú távú átstrukturálására egyaránt. Némelyek surranópályát jelenthetnek egy-két bedőlt ágazatnak is. Csak példálózó jelleggel említek öt ilyen hozadékot.
I. A mobilitás drámai lecsökkenése 70 százalékos levegő-tisztulást okozott. A levegő jobban engedi át a napsugarakat és emiatt máris érzékelhető a napelemek teljesítmény-növekedése.
II. Az emberek többet vannak otthon, több időt töltenek a családjukkal. A figyelem átfordul a helyre, a közvetlen életvilágra: egymásra, a házimunkára, az otthonra, a kertre, a háztájira, a hobbira. Már az első hetekben megugrott az igény a házhoz szállítási szolgáltatásokra, a városok tele lettek motoros futárokkal. A brutális mértékű kórházi ágyfelszámolás, a hétköznapi betegellátás akadozása és a hatósági házi karanténok tragikus erővel világítják meg a házi ápolás jelentőségét.
III. Az online-oktatás, az elrendelt távmunka, „home office” miatt megnőtt az online-térben töltött idő, viharos gyorsasággal terjednek a tanulást, a munkavégzést segítő új alkalmazások.
IV. Megnőtt a figyelem és az igény az egészségmegőrzésre, a tisztaságra, a fertőtlenítésre: a háztartásokban éppúgy, mint a közületeknél.
V. A pillanatok alatt végbement életmód-váltás új feladatokat követel meg a szociális szektor állami, önkormányzati és magán-nonprofit szereplőitől: az otthonukba zárt idős, beteg, fogyatékkal élő emberek részére történő bevásárlástól az életet felforgató korlátozások elviselésében segítő telefonos lelki segítségnyújtásig.
A bedőlt ágazatok újraindításának feltételei
A harmadikutas válságkezelés nem a bedőlt ágazatok életben tartására, hanem újraindítására koncentrál. Fentebb már fejtegettem: nincs kellő tudásunk a keresleti-kínálati viszonyok Great Lockdown után várható alakulásáról és arról sem, milyen egy, közvetlenül a szolgáltató szektort sújtó gazdasági válság. Ez arra is felelet, miért hazardírozás az a radikális felvetés, hogy a jelenlegi helyzeten felbuzdulva temessük is el a fenntarthatósági szempontból valóban felettébb problémás szektorokat, így például a külföldi turizmust. Nincs szükség zombi-vállalatokra, de szükség van a magyar gazdaság horizontális és vertikális átalakításának megkezdésre. A megkezdésére. Ez viszont azt is jelenti, hogy egyelőre minden bedőlt ágazat számára biztosítani kell az újrakezdés esélyét.
Amikor bedőlt ágazatokról írok, egyúttal arra is felhívom a figyelmet, hogy már a Great Lockdown kezdetén pontosan meg kellett volna határozni, kiket értünk alatta. Mely ágazatok újraindításának feltételeit kívánja célzott eszközökkel biztosítani a kormányzat? Hiszen a koronavírus-recessziót a gazdaság egésze megszenvedi. Most mindenesetre azokra az ágazatokra gondolok, amelyek jellegüknél fogva a legközvetlenebbül függenek a mobilitástól és a nagyszámú személyes érintkezésektől. Ilyen lehet elsősorban a kiskereskedelem, a turizmus, a strandok és gyógyfürdők, a vendéglátás, a rendezvényszervezés, a tolmácsolás, a szórakoztatóipar, a szépségipar, a magánegészségügy, a sport, a kiadók, az oktatási, kulturális és rekreációs szolgáltatások, valamint a mindezektől szorosan függő további ágazatok.
A bedőlt ágazatok újraindítását akkor lehet elősegíteni, ha a vállalkozók már a Great Lockdown pillanatában látják azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyektől a későbbi újrakezdés reális B tervnek látszik a teljes felszámoláshoz képest. Félő, hogy egy hónappal később már visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg. Az újraindítást elősegítő kormányzati eszközöket valamennyi bedőlt ágazat számára hozzáférhetővé kell tenni: a felújítási támogatást nem csak a vendéglátásnak, az új hitel- és garanciaprogramokat, a restrukturálási alapot, de a bajba került cégeknél amúgy nem feltétlenül hatékony beruházási és infrastruktúra-támogatást is. A levegőben lógó 600 milliárdos turizmus-támogatás esetén erős a gyanú, hogy azt valójában nem is az ágazatnak, hanem egyes NER-lovagoknak címezték. A bedőlt ágazatokra kell célozni az egyébként viszonylag gyorsan bejelentett járulékelengedéseket, -könnyítéseket. A veszélyhelyzet tartamára – különösebb költségvetési kockázat nélkül – ÁFA-mérsékléssel is „kedveskedni” lehet az egyébként halódó ágazatoknak. A bedőlt ágazatoknak nem sokat jelent a bérleti díj-emelési és felmondási tilalom, hiszen pont az esetleges újraindításkor szakadhat tetemes díjhátralék ezeknek a vállalkozásoknak a nyakába: esetükben bizony a veszélyhelyzet idejére a polgári jogi jogviszonyokba durvábban beavatkozva, 0 forintra kell leszállítani a helyiség-bérleti díjat, közüzemi díjfizetési moratóriummal. Az állami támogatások igénybevételéhez persze speciális és a hosszú távú célokat szolgáló feltételeket is lehet szabni: ilyen például, ha a szállodaipar szereplői csak bizonyos energiahatékonysági szint felett kapnak esélyt az újrakezdéshez.
Őrület és rendszer | Magyar HangLokalista fordulatot!
A magyar gazdaság horizontális átalakítása alatt egy lokalista fordulatot értek. Ez a váltás egyszerre csökkenti ökológiai lábnyomunkat és Magyarország kitettségét, miközben erősíti a helyi gazdaságon keresztül a helyi közösségeket. A rövidülő élelmiszer-lánc és a közösségi energia-termelés például egymás hatékonyságát fokozhatják. Amikor helyi gazdaságról írok, ideális esetben ilyesmikre gondolok: helyi, egészséges, fenntartható módon előállított élelmiszerek kisléptékű és közepes termelőktől, a gyógynövény-termesztés, helyi piacok, komposztálás, vetőmag-önrendelkezés, a turizmus lokalizációja, élelmiszer-közösségek, közösségi napelemparkok, a szövetkezetek, a házi- és kézműipar, a házi ápolás, a családi napközi. A jelenlegi karantén-helyzetben a helyi gazdaság fogalmát kibővítve használom: ide értem most a különféle háztartási szolgáltatásokat, a szereléseket, javításokat, tisztításokat, a fertőtlenítést és kártevő-mentesítést, épület- és parktisztítást, s az otthoni munkavégzést, tanulást segítő szolgáltatásokat.
Az államnak különféle eszközök állnak rendelkezésére, amivel a Great Lockdown alatt előmozdíthatja a lokalista fordulatot. Ilyen lehet, ha a veszélyhelyzet tartamára a kistermelőket és a háziipart mentesíti a közterhek alól, ilyen lehet a fentebb javasolt „karantén-utalvány” a nyugdíjasoknak. Világos és egyértelmű információkkal segíthet a kormányzat abban, hogy a járvány dacára az emberek merjenek (és milyen feltételekkel merjenek) mondjuk vízvezeték-szerelőt hívni, ők pedig merjenek (és milyen feltételekkel merjenek) házhoz menni. A közbeszerzési törvényt legalább átmenetileg – és akár az Unióval is dacolva – úgy kell átírni, hogy előnyben részesüljenek a helyi vállalkozók. A nyitvatartási korlátozásoknál a kedvezményezetti kört (élelmiszer-boltok, patikák, drogériák) – azt gondolom, különösebb járványügyi rizikó nélkül – ki lehetett volna egészíteni az elektronikai cikkeket áruló szaküzletekkel, fitotékákkal, kertészeti és mezőgazdasági szakboltokkal. A lokalista fordulat szempontjait érvényesíteni lehet a vertikális átstrukturálásnál és a fejlesztési pályázatoknál. S ahogyan erre már utaltam: karantén idején pótlólagos forrásokat kell biztosítani az önkormányzatoknak, nonprofit szervezeteknek a megnövekedett, illetve megváltozott szociális és településtisztasági, a családoknak pedig a házi ápolási és gyermekfelügyeleti feladatok ellátására.
Az államnak most támogatni kellene a bérfizetést - Interjú Becsey Zsolttal | Magyar HangA magyar termelő-kapacitás újjáépítése
A rendszerváltással Magyarország azokban az ágazatokban is elveszítette termelési kapacitásai zömét, ahol egyébként komparatív előnnyel bírt a hajdani KGST-n belül. A magyar export belföldi hozzáadott érték-tartalma továbbra is rendkívül alacsony. A nemzetgazdaság kitettsége csökkentésének és az ellátási láncok rövidítésének igénye egyaránt megköveteli, hogy haladéktalanul hozzálássunk magasabb hozzáadott értéket termelő kapacitásaink helyreállításához. A gazdasági szerkezet vertikális átalakítását a lokális fordulat és a karantén-helyzet szempontjaira figyelemmel kell megkezdeni. S persze számba kell vennünk: mire predesztinál bennünket a magyar társadalomban meglevő tudás, termelési kultúra, nem utolsósorban pedig természeti adottságaink?
Az április 7-i Palkovics-bejelentés ebben a tekintetben kétségkívül tartalmazott pozitívumokat. Egyértelműen ilyennek tekintem a környezetkímélő, fogyasztáscsökkentő technológiaváltásra meghirdetett pályázatot. Dicséretes a K+F-munkakörökre (kutatás-fejlesztés) – részmunkaidő híján is – nyújtott 40 százalékos bértámogatás. Kár, hogy ez is csak – a magyar Kurzarbeithoz hasonlóan és a rendeleti kormányzásra adott felhatalmazástól eltérően – 90 napra szól. S kár, hogy közben a NER évtizede alatt az állam GDP-arányos K+F kiadásai csökkentek, akárcsak a házon belül fejlesztő kkv-k aránya. Üdvözölhető az informatikussá képzést segítő támogatás: de miért csak az informatikai képzést preferálja a kormányzat? Jól hangzik az egészségipar állami támogatása, de nem világos, hogy ezalatt pontosan mire céloz a kormányzat. Összességében is: a Palkovics-bejelentés nem tisztázta, hogy rendelkezik-e a kormányzat egyértelmű prioritásokkal a gazdasági szerkezet vertikális átalakításához, termelési kapacitásaink felélesztéséhez.
A harmadikutas válságkezelés hét ágazat állami fejlesztésére helyezné a fókuszt.
I. Egészségipar helyett gyógyszer-kutatásról, gyógynövény-feldolgozásról, orvosi műszer-, gyógyászati segédeszköz-, fertőtlenítőszer-gyártásról kell beszélni.
II. Az IKT-szektor fejlesztésénél alapvető szempont a tervezett avulás elleni fellépés. Az informatikánál pillanatnyilag célszerű a távmunkát, a távoktatást, az egészségügyi ellátásszervezést segítő fejlesztéseket előtérbe helyezni.
III. Az ország élelmiszer-önrendelkezését segítő, a tájadottságokhoz alkalmazkodó termékeket előállító élelmiszeripar.
IV. Mezőgazdasági alkatrész-gyártás.
V. A lakásállomány energiahatékonysága. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) például olyan állami nonprofit ESCO-cégre (energetikai szolgáltató vállalat -a szerk.) tett javaslatot, amelynek majd a 85-90 százalékos energiamegtakarítás terhére fizetnek a lakás-tulajdonosok.
VI. Energiahatékonyságot szolgáló eszközök: kazánok, energia-hatékony nyílászárók, törpe vízművek, napelemek gyártó-kapacitásai.
VII. Alapvető közszükségleti cikkek. Teljesen abszurd ugyanis, hogy ma Magyarország éppúgy rászorul a német WC-papírra, mint a kínai védőmaszkra.
***
A harmadikutas válságkezelés nulladik lépésben nem egyszeri 500 ezres juttatást ad az egészségügyi dolgozóknak, hanem drasztikus bérfejlesztést hajt végre – az egyébként munkaerő hiányos – egészségügyi, szociális és rendvédelmi szektorokban. Ez az orvosoknál 50 százalékos, a szociális és a további egészségügyi dolgozóknál 30 százalékos bérfejlesztést jelent. A rendvédelmi illetményalapokat egységesen 60 ezer forintra kell felhúzni és el kell fogadni a szakszervezet 50 százalékos fizetésemelési követelését. S mindhárom szektorban a COVID-19-cel „frontvonalban” küzdőket a veszélyhelyzet tartamára további 50 százalékos béremelés illeti meg. Az otthonápolás is munkavégzés és különösen veszélyhelyzetben tehermentesíti a kórházakat: ezért érthetetlen, hogy a kormány miért nem háromszorozta meg a jelenleg szégyenletesen alacsony, minimálbér alatti otthonápolási díjakat már a veszélyhelyzet kihirdetésénél.
A harmadikutas válságkezeléshez a következő, további forrásokat látom. Az Európai Unió szabad kezet adott a 2 ezer milliárd forintos elköltetlen uniós fejlesztési forrás felhasználásához: történelmi igazságtételnek is felfoghatjuk, ha ezt az összeget a magyar gazdasági szerkezet horizontális és vertikális átalakítására fordítjuk. Semmi baj a bankokra és a kereskedelmi láncokra kivetett rendkívüli sarcokkal, de a történet akkor teljes, ha a kormány egyszeri válságadóval sújtja – egy második tao-kulcs legalább átmeneti visszaállításával – az extraprofitot, továbbá a luxusvagyon-tárgyak tulajdonosait és az elmúlt évek közbeszerzésinek legnagyobb nyerteseit. A gépjárműadó-bevétel elvonása tökéletesen kontraproduktív akkor, amikor a védekezés miatt éppenséggel növekedtek a helyhatóságok feladatai, a helyiségbérleti díj-bevételek tetemes részét amúgy is bukják az önkormányzatok, s közben maguk is foglalkoztatók (továbbá munkahely-fenntartó cégek tulajdonosai). A pártpénzek megvágása nettó politikai provokáció. Ha már a veszélyközösségen belüli szolidaritásról papol a kormányzat: más országokban, veszélyhelyzet idején, a politikusi és állami menedzseri jövedelmek felét dobják a közösbe.
Amit most megfogalmaztam természetesen nem gyógyír sem a növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre, sem az elmúlt időszakban a jóléti rendszerekben, a környezetben okozott károkra. Pusztán azt szerettem volna felvázolni: anélkül is lehet reményt nyújtani a mostani időszakot tartalékok nélkül átvészelő százezreknek, millióknak, hogy a Great Lockdown túlélése oltárán feláldoznánk az azt követő adósságválság és az ökológiai katasztrófa túlélésének esélyét. Van harmadik út!
A szerző ügyvéd, a Karátson Gábor Kör vezetőségi tagja
Felhasznált irodalom:
Lányi András: Történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük (valaszonline.hu, 2020.04.03.) https://www.valaszonline.hu/2020/04/03/koronavirus-magyarorszag-lanyi-andras-essze/?fbclid=IwAR3Gy-V1-DExVN8aA0VMFo2UwbHLmyCTOmqoJkYOBVaZfTpjx04BEdwMHXk
Scheiring Gábor: Orbán Viktor 10 éve: Tőkefelhalmozás és elszegényedés (merce.hu, 2020.04.26.) https://merce.hu/2020/04/26/orban-viktor-10-eve-tokefelhalmozas-es-elszegenyedes/
Nagyon súlyos és hosszú válság jön (Hajdú Péter interjúja Róna Péterrel – Magyar Hang, 2020.04.03.) Róna Péter: „A négy válság” c. írása
Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz): Javaslatok az életigenlő gazdaságért https://mtvsz.hu/uploads/files/MTVSZ_eletigenlo_gazdasagert_javaslatok₂020.pdf
Bart István: Az újrakezdés zöldítése Magyarországon (index.hu, 2020.04.21.) https://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2020/04/21/hogyan_tegyuk_klimabaratta_a_covid-valsag_utani_hazai_gazdasagosztonzest/
Lovas-Romváry András: A járvány után újabb válság fenyeget (napi.hu, 2020.04.17.) https://www.napi.hu/tozsdek-piacok/a-jarvany-utan-ujabb-valsag-fenyeget.704482.html
Magyari Péter: Rengeteg EU-pénzt tudna a kormány a járványra átcsoportosítani, ha akarna (444.hu, 2020.04.23.) https://444.hu/2020/04/23/rengeteg-eu-penzt-tudna-a-kormany-a-jarvanyra-atcsoportositani-ha-akarna?fbclid=IwAR2C7ly1s4ZazyGKL_u1CreleACyA--1v4Np6szyDfJr3Ipuo2wOEudkeZ4
Zsiday Viktor: Ebben a helyzetben a munkaalapú társadalom gazdaságfilozófiai tévedés (Plankó Gergely interjúja – 444.hu, 2020.04.09.) https://444.hu/2020/04/09/zsiday-viktor-ebben-a-helyzetben-a-munkaalapu-tarsadalom-gazdasagfilozofiai-tevedes
Lehmann Kristóf: Ingyenpénzt a nép közé?A helikopter sem repül ingyen(portfolio.hu, 2020.04.05.) https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200405/ingyenpenzt-a-nep-koze-a-helikopter-sem-repul-ingyen-423980
Szűcs Gábor: A koronavírus miatt jobban termelnek a napelemek? (villanyautok.hu, 2020.04.25.) https://villanyautosok.hu/2020/04/25/a-koronavirus-miatt-jobban-termelnek-a-napelemek/
Szakáli István Lóránd: Nincs eredményes válságkezelés pontos helyzetelemzés nélkül (origo.hu, 2020.04.14.) https://www.origo.hu/itthon/20200414-szakali-istvan-lorand-nincs-eredmenyes-valsagkezeles-pontos-helyzetelemzes-nelkul.html?fbclid=IwAR0Xv3a6i1BgOW7pqkSw2znFTz-isFObmjDq8WpUOyoeSWpr-fgUiwzwRQk
A Családi Vállalkozások Országos Egyesülete közleménye – MTI OS, 2020.04.02.
