
Az 5,5 milliót közelíti a beoltottak száma, az összesített adatok szerint 5 421 230-an az első, míg 4 555 029-en már a második oltását is megkapta a koronavírus elleni vakcinának. A járványügyi tájékoztatás céljából létesített honlap keddi összegzője szerint 54 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, és a kórhoz köthetően négy beteg vesztette életét.
A közöltek szerint az aktív fertőzöttek száma pedig 41 784 főre csökkent, 281 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen. A statisztikák szerint a járvány kezdete óta összesen 807 684 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, közülük 29 963-an hunytak el a kórhoz köthetően. A gyógyultak száma jelenleg 735 937 fő.
– Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra és már az érvényesen regisztrált Magyarországon élő külföldiek és külhoni magyar állampolgárok is tudnak időpontot foglalni a számukra legkedvezőbb kórházi oltópontra és az elérhető vakcinákra – emlékeztetett a Koronavirus.gov.hu keddi tájékoztatója.