Több értelmiségi kereste meg az államfői tisztség miatt, ezután került képbe a Mi Hazánk is – mondta a Magyar Hang érdeklődésére Csath Magdolna, akit Toroczkai László nevezett meg, mint jelöltet a köztársasági elnöki posztra.
– Az egyik feltételem az volt, hogy semmiképpen se kötődjek ehhez a párthoz. Ugyanannyi ismerősöm van ebben a pártban, mint az LMP-ben – mondta. Hogy jelölt lesz-e? – Az azon múlik, hogy lesz-e a parlamentben 40 képviselő, aki úgy gondolja, erre alkalmas vagyok. Ez csak több pártból jöhet össze. Ha 40 ember úgy gondolja, akkor az megerősít, hogy nem volt rossz az ötlet. Aztán ehhez másoknak is lesz még szava, tekintettel a kétharmados többségre – mondta Csath Magdolna.
A közgazdász szavai Toroczkai László, a Mi Hazánk elnökének hétfőn délelőtti bejelentésében elhangzottakkal csengenek egybe. A pártelnök ugyanis azzal érvelt Csath Magdolna mellett: itt az ideje, hogy végre ne egy pártember legyen a jelölt, márpedig Csath Magdolna nem tagja a Mi Hazánknak. Eddigi életpályája pedig olyan széles társadalmi elismerést vívott ki, „hogy akár konszenzusos jelölt is lehet”.