
Kövér László házelnök sajnálattal veszi tudomásul a V4-es pozsonyi házelnöki találkozó elhalasztását - közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy az elmúlt 30 évben a négy ország regionális együttműködésével az ideológiai különbségeket is áthidalva sikerült együtt képviselni a közös érdekeket. – A cseh parlament elnökeinek hazánkra vonatkozó megjegyzései igaztalanok és tiszteletlenek, nem felelnek meg a tényeknek, és kétségbe vonják a magyar kormány azon jogát, hogy politikáját a magyar nemzeti érdekek mentén alakítsa – olvasható a közleményben.
Mint beszámoltunk róla, cseh vezetők a magyar kormány oroszokhoz fűződő kapcsolata, továbbá a szerintük nem kollegiális energiapolitika miatt döntöttek a bojkott mellett.