Hosszú interjút adott az Indexnek Elek István közíró, rendszerváltó politikus. Orbán Viktor egykori tanácsadója elárulta, hogy már az első Orbán-kormány idején érvényesült valamelyest a kormányzás Orbán Viktor alkatából következő tekintélyelvű karaktere, és ez a miniszterelnök és a kormánytagok viszonyában is érezhető volt.
– De akkor ez még ennek ellenére döntően kollegiális kapcsolat volt, sem a kormány tagjai, sem a tanácsadók nem alárendelt végrehajtók voltak – tette hozzá, a hatékony kormányzás érdekében a centralizációt a maga részéről helyesnek is tartotta. Ám a későbbiekben „elkezdtünk jelentős lépésekkel távolodni attól az ideális viszonytól, amiben – a politikai közös nevező alapján – az ellenzék és a kormánypártok kölcsönösen méltányolva egymás helyzetét a korábban közösen megszabott jogosítványokkal élve működtetik az országot”. Ennek jele volt, hogy a miniszterelnök egyre kevésbé vett részt a parlamenti vitákban, és nem szavazták meg az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságokat.
Ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az 1993 őszétől 1998-ig tartó időszakban – amikor az MDF frakciójából való kizárása után átült a Fideszébe, és Orbán Viktor meghívta őta pártelnöki tanácsadó testületbe is – a Fidesz vezetői között Orbán még csak az első volt az egyenlők között. Képes volt ugyan a kulcskérdésekben érvényesíteni az akaratát, de arról még korántsem volt szó, hogy ő válogathatja ki maga mellé a vezetőtársait, és akkor cseréli le őket, amikor akarja.
Elek István még ma is úgy látja, hogy a Fidesz első kormányzása alatt és utána is a felsőoktatás fejlesztésén, a humán erőforrások növelésén, az egészségügyi rendszer bővítésén gondolkodott, és nem azon, hogy miként lehetne újabb százmilliárdokat kivonni ezekből a szférákból.
Szerinte a Fidesz szervezetében a radikális centralizáció a 2002-es választási vereség után, a polgári köri mozgalom kibontakozása, majd annak kudarca után következett be, amikor 2003-ban Orbán úgy döntött, mégis visszatér a párt élére, és azt újjászervezi.
Mint Elek felidézi, Orbán akkor kérte és kapta meg azt a jogosítványt – a legközvetlenebb vezetőtársaitól is –, hogy lényegében ő határozhatja meg a párt politikáját és azt is, hogy ennek egy olyan pártszervezési rendszert, a választókerületi rendszert feleltessék meg, amelyben már nem úgy épül fel a párt, hogy vannak alapszervezetek, amelyek megyei testületeket választanak, hanem a választókerületek vezetői mindenütt megbízottak, akik közvetlenül Orbánhoz vannak becsatolva. Szerinte 2010 után ugyanígy épült fel az egész kormányzati rendszer is, így jutottunk oda, hogy „nem a hagyományos, párton belüli versengésben kiválasztódott és a tehetsége arányában fokozatosan felfelé lépegető társaság ül a parlamentben, hanem olyanok, akiket ő választott ki, és hozzá lojálisak.”
Úgy látja, mindabban, ami történt, nagy a felelőssége a 2002 és 2010 között kormányzó baloldalnak. De a hagyományos törésvonalak – a nemzeti kérdésben, a valláshoz és a kommunista rendszerhez való viszonyban – régebben, 1994 óta álltak fenn. Sőt, 1989-től kezdődően, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak lezárásától a politikai kultúra folyamatos elvadulását látta. Ellenzék és kormánypártok egyre világosabban azonosították egymást engesztelhetetlen ellenfelekként. Mindez a 2000-es években két végletesen szembenálló politikai táborrá szervezte a politikai mezőnyt – fogalmazott a politikus, aki alapító tagja Karácsony Gergely 99 nevű új mozgalmának.
Rengeteg egyéb eseményt, tényezőt is felsorol, amelyek miatt a társadalom nagy többsége, benne a vesztes helyzetbe kerülő ellenzéki társadalomrész nem tudta idejekorán a jelentőségének megfelelően kezelni azt a szabadságkorlátozó folyamatot, ami 2010-ben elkezdődött. – Hosszú ideig az ellenzék nagy részének mintha képzelőereje se lett volna ahhoz, hogy felfogja, mi zajlik itt a szeme előtt – jegyezte meg.
Pedig a Fidesz választási programjában nyoma sem volt semmiféle radikális rendszerátalakítási igénynek. Az volt az üzenetük, hogy nagyobb felhatalmazással sokkal bátrabban fognak hozzányúlni a rendszerhez, megteszik azokat a korrekciós lépéseket, amelyek a hatékony kormányzás, a korrupció felszámolása, az igazságosabb, társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentő politika érdekében szükségesek. Ami ehelyett történt, abban „ott van mindenekelőtt egy páratlan politikai tehetség, Orbán Viktor kifordulása önmagából, a pénz- és hatalomvágy sarkallta erkölcsi önmegsemmisítése – ami persze egy hosszabb folyamat eredménye –, de neki még 2010-ben is megvolt az esélye arra, hogy államférfivá nőjön, hogy ő lehessen az, aki a rendszerváltás utáni zűrzavaros évtizedeket lezárva felkínálja az országnak a nemzeti, a liberális és az ökoszociális értékek és felfogás közös nevezőjét, és akinek a vezetésével újraalkothatjuk a nemzeti politikai közösséget, konszolidáljuk Magyarhonban a nyugati típusú szabadelvű demokráciát, a 89–90-es rendszerváltók egykori közös álmát” – nyilatkozta Elek István.
Úgy véli, a Fidesz a hatékony kormányzásra való igyekezetében – mellesleg – megsemmisítette az egykori rendszerváltó erők közös nevezőjét is, a közös eszménynek tekintett, nyugati típusú demokrácia lényegét adó hatalommegosztás rendszerét, a tisztességes politikai verseny, tehát a kormányzati váltógazdaság intézményes feltételeit is.
Ami az ellenzék jelenlegi esélyeit illeti, elismerte, hogy a 2018-as helyzethez képest nagyon sok érdemi változás történt, és az előválasztást jó innovációnak tartja, csak éppen ez szerinte fékezi a felkészülést.
Ma azt látja az ellenzéki pártok legsürgetőbb feladatának, hogy legalább a kormányváltás és a rendszerváltás összefüggéséről jussanak közös nevezőre. – Legyen közös, világos álláspontjuk arról, hogy alkotmányosan tiltott, kizárólagos hatalomra törekvéssel létrehozott, új önkényuralmi rendszerrel állunk szemben – szögezte le.
Ha nem használja ki az ellenzék ezt a kegyelmi időszakot az alapos kormányzati felkészülésre, és ha helyzetbe kerülve úgy kezdi a kormányzást, hogy nincs részletes, átgondolt terve arról, hogy milyen lépéseket kell villámgyorsan megtennie a tényleges cselekvőképessége megszerzéséhez, akkor egy olyan hosszúra nyúló és a támogató bizalmát is felőrlő bozótharcra kényszerül, aminek könnyen lehet rossz vége – figyelmeztet.
Arra is felhívja a figyelmet, hogy alkotmányjogi értelemben a jelenleg kormányzók kizárólagos hatalmát garantáló rendszer már 2013 tavaszára felállt, amikor elfogadták az Alaptörvény 4. módosítását, és ezzel megszűnt az Alkotmánybíróság joga, hogy az alaptörvény-módosításokat tartalmi szempontokból felülvizsgálhassa. Ettől kezdve nincs közjogi korlátja az orbáni hatalomgyár akaratérvényesítésének, se a törvényhozó, se az alkotmánymódosító, se az alkotmányozó hatalmának. „Azt csinál, amit akar.” Ezt a rendszert muszáj megváltoztatni, mert a létrehozására kétharmados többséggel sem lehetett senkinek alkotmányos felhatalmazása – tette hozzá.
– Voltaképpen egy békés, alkotmányos rendet, jogállamot helyreállító forradalomra kellene vállalkoznunk, ehhez pedig legelőbb elő kellene hívnunk az állampolgári méltóság forradalmát – mondta. Úgy gondolja, ki kell használni azt, hogy a mostani alaptörvénynek is van egy úgynevezett ellenállási paragrafusa. „Ez megtiltja a kizárólagos hatalomra törekvést, és az ellenállást ezzel szemben mindannyiunk jogának, sőt kötelességének minősíti.”
Az interjút végül azzal a gondolattal zárja, hogy remélte, az Orbán-kormány méltó módon fog élni azzal a hatalmas lehetőséggel, amellyel a sors részelteti. Ez a feladat azonban sajnos másra maradt. „És tizenkét évvel később foghatunk hozzá – sokkal rosszabb körülmények között.”
