
Első fokon húsz év fegyházbüntetésre ítélték a Fővárosi Törvényszéken Portik Tamást – számolt be róla az MTI. A Blikk korábban arról írt, hogy fokozott biztonsági intézkedések mellett indult meg a büntetőper tárgyalása, amelyen Portik személyesen is megjelent. A másodrendű vádlott, K. Gábor eközben tizennégy év fegyházbüntetést kapott. Portik a húsz évet az 1996-os ügetői merénylet, illetve gyerekkori barátjának 1999-es meggyilkolása miatt kapta. A bíróság úgy találta, Portik bízta meg Tanyi Györgyöt, hogy ölje meg Lakatos Csabát 1996-ban. Ebben az ügyben tehát felbujtóként, aljas indokból elkövetett emberölés kísérletében mondták ki bűnösnek Portikot. Szintén ő adott megbízást az említett fiatalkori barát, Gyüre József meggyilkolására.
A Fővárosi Főügyészség 2021-ben emelt vádat az 1999-es gyilkosság miatt, amelynek elkövetőjére és felbujtójára is életfogytiglani fegyházbüntetést kért.
Gyürét a nyolcvanas években még telefonfülke-fosztogató banda tagjaként ismerték a Telex cikke szerint. A kamasz Portik is ennek a csoportnak a tagja volt. A következő évtizedben már Portik maga szervezett egy bűnöző csoportot, ő adta ki a tagoknak az utasításokat is. Gyürével 1999-ben romlott meg a viszonyuk, ezután utasított Portik a meggyilkolására. A 36 éves Gyürét 1999. április 25-én, egy Karinthy Frigyes úti albérletben lőtték le. A tárgyalást a Terrorelhárítási Központ (TEK) biztosította, a Blikk szerint azért, mert „Portik esetében soha nem zárható ki a szökés vagy éppen az ellene irányuló támadás lehetősége”.