„Ez itt egy gyerekverő állampárt irodája” – matricákkal üzent a Momentum
Ez itt egy gyerekverő állampárt irodája – országszerte ezt plakátolta ki a Fidesz-irodákra a Momentum (Fotó: Momentum Mozgalom / Facebook)

„Ez itt egy gyerekverő állampárt irodája” – országszerte több ilyen feliratú matricát is kiragasztott a Fidesz-irodákra éjszaka a Momentum. A párt vasárnapi közleménye szerint aktivistáik a „valóságot” mutatták meg: „Orbán Viktor gyerekeket és pedagógusokat veret meg gumibottal és fújat le könnygázzal, hogy állva maradhasson a kordon. De a hatalom nem fogja tudni megfélemlíteni azokat, akik az igazságos oktatásért tüntetnek!”.

Arról is írták, szerdán, a tanár-diák tüntetést követően a rendőrség már második alkalommal használt könnygázt kiskorú gyerekek ellen. – A „bosszútörvény” ellen demonstráló tömeget könnygázzal lefújták, gumibotot használtak és Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője mellett pedig több fiatalt is hajnalig tartottak bent a rendőrségen. Ráadásul a fiatalokhoz csak hosszú órákkal később engedték be az ügyvédeket, a kint várakozó szülők pedig egyáltalán nem mehettek be a gyermekeikhez – tették hozzá.

Tompos Márton: Teljes káosz volt a rendőri fellépés
Koncz Tamás

Tompos Márton: Teljes káosz volt a rendőri fellépés

A Momentum politikusát bár előállították a rendőrök, végül szabadon távozhatott.

Arról, hogy Tompos Márton hogy látta a történteket, itt írtunk, itt pedig arról, hogy a rendőrség közleménye szerint jogosan használtak kényszerítőeszközöket a szerdai tüntetésen.

A rendőrség szerint jogosan használtak kényszerítőeszközt a Karmelita előtti tüntetésen
Magyar Hang

A rendőrség szerint jogosan használtak kényszerítőeszközt a Karmelita előtti tüntetésen

A további támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján jelenleg is folyamatban van.