Fekete-Győr András: A Momentum a harmadik erő Magyarországon

Fekete-Győr András: A Momentum a harmadik erő Magyarországon

Cseh Katalin, a Momentum listavezetője és Fekete-Győr András, a párt elnöke a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy évvel ezelőtthöz képest egy másik szélsőség következett be – kezdte beszédét Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszédében 23 óra után, aki a két európai parlamenti mandátumot eredményező szavazási eredményt kommentálta. Azt mondta, 330 ezer magyar ember szavazott a Momentumra, ez a szavazatok 9,7 százalékát jelenti. Kiemelte: a Momentum tavaly április 8. óta megtriplázta a szavazóinak számát, a párt lett a harmadik erő a magyar politikában.

Úgy értékelte, Orbán Viktor nem érte el a célját, mert csak a szavazatok 52 százalékát gyűjtötte be a Fidesz, és ebben a Momentumnak fontos szerepe volt. Gratulált az ellenzéki pártok mandátumot szerzett képviselőinek, de nem tud gratulálni a fideszes mandátumszerzőnek, mert szerinte csalással szereztek mandátumot.

Itthon is elkezdődött az EP-választás - percről percre | Magyar Hang

– Egy évvel ezelőtt azt ígértük, maradunk, ellenállunk és változtatunk. A Momentum közössége nemhogy nem omlott össze, a párt közössége megduplázódott. Az elmúlt hónapokban az egyetlen párt volt Magyarországon, amely a magyarok valódi problémáira adott valódi válaszokat: a Momentum – magyarázta. Fekete-Győr András kijelentette: a párt az elvándorlás és a korrupció közé ágyazta a vízióját. A közeljövőben is az egészségügy, oktatás és megélhetés megoldásáért dolgozik, és azt tűzi zászlajára. Megköszönte Hajnal Miklós kampányfőnöknek a kampány levezénylését, aki Fekete-Győr szerint a legemlékezetesebb kampányeseményt hajtotta végre, amikor a köztelevízióban valódi híreket olvasott fel. Elmondása szerint volt egy depresszív órája, amikor látta, hogy a Fidesz mennyire mozgósított vasárnap a kistelepüléseken, hozzátéve, hogy akkor veszélyben érezte az 5 százalékot is. De aztán eszébe jutott, hogy a kampány során – szavai szerint – irreálisan sok ember mondta, hogy a Momentumra fog szavazni.

– Óriási felelősség az eredmény, komoly terhet tesz a vállukra. Ma még lehet ünnepelni, de a legkisebb falutól Budapestig lebontjuk a félelem rendszerét – tette hozzá. Bejelentette: lopásgátló európai csomagot terjesztenek az Európai Bizottság elé, hogy ne lehessen közpénzt lopni. És csak oktatásra és egészségügyre fordíthassák.

A szintén mikrofonhoz lépő momentumos listavezető, Cseh Katalin azt mondta a Fekete-Győr által emlegetett oktatás, egészségügy, megélhetést zászlaja tűző programról, hogy azt meg fogják valósítani. Egy álom valósult meg, amikor a befogadták olimpiaellenes népszavazási kezdeményezésüket. – A Momentum története a bizonyíték, hogy vannak csodák, és a semmiből is lehet pártot építeni. Ehhez csak vízió és elszánás és csapat szükségeltetik – jelentette ki. Szerinte a mostani eredmény repedés a Nemzeti Együttműködés Rendszerének falán, és az őszi önkormányzati választáson kiütik az első téglát is.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture