Fekete-Győr András elítélése: már a parlament mentelmi bizottsága előtt az ügy
Fekete-Győr András az ítélethirdetésén (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

 

Már a parlament szakbizottsága is foglalkozik azzal, hogy múlt csütörtökön Fekete-Győr András momentumos országgyűlési képviselőt jogerősen elítélték – tudta meg a Magyar Hang. Mint beszámoltunk róla, a politikust amiatt ítélték el, hogy hat évvel ezelőtt füstgyertyát dobott egy tüntetésen a rendőrsorfal felé. A momentumos országgyűlési képviselő egy év börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve. Ez Fekete-Győr András szerint azt jelenti, hogy képviselő mandátumától is megfosztja a parlament. Ugyan jogilag a Momentum delegálhatná őt újra a képviselői helyre, de ő nem kíván ezzel élni, így Cseh Katalinnak adja azt át.

A Magyar Hang még múlt csütörtökön, a politikus elítélése napján érdeklődött az Országgyűlés Sajtóirodájától, hogy valóban megindítják-e a mandátumtól való megfosztáshoz szükséges eljárást, illetve egyáltalán hogyan néz ki a megfosztási eljárás, ennek milyen stációi vannak, és hozzávetőlegesen mennyi időt vesz igénybe. Az alábbi választ kaptuk kedden: „A Fővárosi Ítélőtábla (...) megküldte az Országgyűlés elnökének a Fekete-Győr András (Momentum) országgyűlési képviselő ügyében 2024. október 17-én hozott ítéletét. Az ítéletben a képviselőt bűntett miatt jogerősen elítélték. Az Országgyűlés elnöke a bírósági tájékoztatást kiadta a Mentelmi Bizottságnak a bizottsági vélemény kialakítása céljából”.

Fekete-Győr András: Életem végéig büszke leszek arra, hogy ez az elnyomó rezsim elítélt engem
Hutter Marianna

Fekete-Győr András: Életem végéig büszke leszek arra, hogy ez az elnyomó rezsim elítélt engem

A Momentum politikusa a Magyar Hangnak arról beszélt, lehet, azért kell dolgozniuk, hogy a jelenlegi hatalmat 2026-ban elzavarják „a tetves fenébe”.