Fényűző életet élt a lányokat prostitúcióra kényszerítő szolnoki emberkereskedő pár
A rendőrség által közreadott kép a szolnoki emberkereskedő pár lakásáról (Fotó: Police.hu)

Több éven keresztül kényszerített nőket prostitúcióra Németországban és Svájcban egy szolnoki pár, mindkettőjüket elfogták – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a Police.hu oldalon.

A beszámoló szerint a pár férfi tagja szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismeretség után érzelmi kapcsolatot létesített. Egyiküket megerőszakolta. Később – arra hivatkozva, hogy vállalkozása anyagi gondokkal küzd – a nőket erőszakkal vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette.

A sértetteknek Németországba vagy Svájcba kellett utazniuk, ott egy magyar nő fogadta őket, aki – szintén kényszer hatására – „betanította” őket. A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek által megkeresett és átutalt pénzt a férfi élettársa vette fel. A férfi és a nő az elmúlt években csaknem 21 millió forinthoz jutott a szexuális üzletből.

Június 17-én elfogták őket szolnoki lakásukban, majd előállították és emberkereskedelem, illetve pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a párt. „A rendőrök kezdeményezték a férfi letartóztatását” – áll az MTI által is idézett közleményben.

A rendőrség által közreadott képek tanulsága szerint az emberkereskedő pár meglehetős luxusban tengette napjait.