Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő legfrissebb Facebook-posztjában azt állítja: Marosi Beatrix, az öt kölcseys tanárt kirúgó tankerületi vezető 2021-ben havi egymillió forintot keresett a tankerület költségvetése alapján.
– Gondolom a többi is ennyit keres, így nem csoda, hogy „nem értik”, miért küzdenek a valóban az oktatással foglalkozó tanárok – kommentálta Hadházy a tankerület 2021-es költségvetéséből kiolvasott adatokat.
Szerinte Marosinak nem a szakdolgozata – amellyel kapcsolatban plágiumgyanú merült fel – miatt kell lemondania, hanem a tanárok kirúgása miatt.
– Egyszerűen NEM TÖRTÉNHET MEG, hogy ne harcoljuk ki, hogy az öt tanárt rehabilitálják és a hazug tolvajkormány teljesítse a tanárok követelését. Ez nagyon is lehetséges, ha elegen vesznek részt a tiltakozásokban – legközelebb holnap, a Hősök terén! – tette hozzá.
A Hadházy által is emlegetett plágiumgyanú kapcsán megírtuk, az utóbbi napokban merült fel, hogy Marosi jelöletlenül vehetett át több részletet is a szakdolgozatában, amelyet a halálbüntetés témakörében írt. A Belső-Pesti Tankerületi Központ jelenlegi szakmai vezetőjének neve azután vált ismertté, hogy több pedagógust is elküldött a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Nekik azért kellett menniük, mert nem sztrájk, hanem polgári engedetlenség keretében nem tartották meg egyes óráikat.
Arról lapunk adott először hírt, hogy a Kodolányi János Egyetem már vizsgálja Marosi Beatrix szakdolgozatát, erről az intézmény rektora, Dr. Szabó Péter tájékoztatta a Magyar Hangot.