
Másfél millió koronavírus-teszt porosodik egy raktárban használatra várva – erről beszélt Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) előválasztási képviselő-jelöltje.
A sajtótájékoztatóján elmondottak szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól közérdekűadat-igényléssel igyekezett megtudni, hogy mennyi koronavírus-tesztet kaptak a külügyminisztériumtól, és azok milyen mennyiségben és hová kerültek. Így derült ki, hogy másfél millió teszttel nem tudnak elszámolni. Ezért beperelte a Országos Kórházi Főigazgatóságot, majd az derült ki, hogy az elszámolásból hiányzó majdnem másfél millió fel nem használt teszt egy raktárban porosodik.
Az egykori tévésből lett politikus azt mondta: ezt azért tartja felháborítónak, mert közben az emberekkel „nyakra-főre” fizettetik ki a koronavírus-tesztet, függetlenül attól, hogy műtétre vagy fogorvoshoz kell valakinek mennie, vagy éppen utazni szeretne.
Emlékeztetett, hogy a DK a járvány kitörése óta követel tömeges tesztelést, ami most az iskolakezdés miatt is indokolt lett volna. Az különösen felháborítja, hogy az információt közérdekűadat-igénylésére nem árulták el és a bíróságra kellett mennie. Az eset a túlárazott lélegeztetőgépekre és a kínai vakcinabeszerzésre emlékezteti, amelyeket a kormány túlárazva megvásárolt, majd szintén raktárakba zártak, vagy később elajándékoztak.
Kálmán Olga a fővárosi második kerületben (Budapest 4-es számú egyéni választókerülete) a DK előválasztási képviselő-jelöltje. Riválisa Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, illetve a momentumos Berg Dániel.