Késsel vagdosta, ütlegelte, majd magára hagyta megkötözött élettársát

Késsel vagdosta, ütlegelte, majd magára hagyta megkötözött élettársát

Fotó: Police.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Eredetileg rablás áldozataként került kórházba egy nő, ám a nagykőrösi rendőrök kiderítették, hogy a párja verhette meg – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

Mint a beszámolóból kiderül, a kecskeméti kórház orvosa értesítette a rendőrséget január 30-án délután, egy ellátásra jelentkezett nő azt állította, két nappal korábban Nagykőrösön ismeretlenek megtámadták, megverték, megvagdosták, kirabolták. A rendőrök megindultak, egy csapat az áldozatot próbálta a támadás körülményeiről minél részletesebben kihallgatni, egy másik egység a nagykőrösi vasútállomást és környékét, mint az elmondás szerinti helyszínt térképezte fel, adatokat gyűjtöttek, azonban semmi nem utalt közelmúltban elkövetett, jelentős vérveszteséggel járó bűncselekményre.

A nő nem változtatott történetén, a nagykőrösi nyomozók figyelme ennek ellenére egyre inkább a 39 éves áldozat élettársára terelődött. Késő este kopogtak be a 15 m²-es lakásba, az ajtót a 48 éves élettárs tárta ki. A lakásnak alig volt olyan pontja, ahol ne rögzíthetett volna a szemlebizottság vérnyomot. A földet, az ágyneműt, a bútort, a falat fröccsent vér szennyezte. Míg tartott a helyszíni szemle, kikérdezték a férfit, aki egy új verzióban adta elő az élettársával történteket. A más helyszín, az eltérő időpont tovább erősítette a rendőrök gyanúját, nem rablást kell felderíteniük, hanem egy házon belül elkövetett bántalmazást. Időközben a kórház jelezte, az áldozat sérülése súlyos, testét több napos hematómák és vágott sérülések borítják, ám továbbra is ragaszkodik ahhoz, ismeretlenek kirabolták.

A 48 éves férfit előállították, kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. Állította, élettársa sérüléseiről annyit tud, amennyit vele megosztott, ő soha nem bántotta. Elmondása szerint ketten élnek a kislakásban, az egyetlen kulcs pedig mindig nála van.

A rendőrök gyanúja szerint a férfi január 28-án délután megkötözte élettársát, akit hol késsel vagdosott, hol egy ütleggel vert másnap hajnalig. Miután befejezte, rázárta az ajtót és sorsára hagyta. Hazatérése után döntött úgy, Kecskemétre buszoznak a kórházba, majd a kitalált rablási történetet adják elő.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán az őrizetbe vett 48 éves férfi ellen aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés, valamint a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezték letartóztatását.