
„Az ELTE Tanárképző Központjától egészen a Honvédelmi Minisztériumig fogunk augusztus 2-án elhúzni egy kézikocsit, tele olyan könyvekkel, amelyekből a tanárszakos hallgatók 6 éven keresztül tanulnak” – írta legfrissebb hírlevelében az aHang.
A civil szervezet szerint nincs bocsánat arra, amit az Orbán-kormány az oktatással művelt az elmúlt években, idén nyáron pedig a helyzet eljutott odáig, hogy a kabinet elfogadott egy olyan jogszabályt, amely szerint szakképzettség nélküli katonákkal enyhítenék a tanárhiány.
A „Ne katonákkal oldják meg a tanárhiányt!” címmel szervezett menettel azt szeretnék demonstrálni, hogy a pedagógusi hivatást nem lehet egyik pillanatról a másikra elsajátítni. Mint ismeretes, a jogszabály alapján 55 évnél idősebb tiszteket és altiszteket vezényelhetnek tankerületekhez, akár oktatói munkára is. Ha nincs megfelelő képzettségük, a tankerület kiképzi őket, és eközben már taníthatnak is.
„Az akció során a Honvédelmi Minisztériumnál a petíciónkat is átadjuk majd, amelyet már több mint 10 ezren írtunk alá. Sőt, még pár üzenettel is készülünk. Az oktatás szerintük közös ügyünk, és nem hagyhatjuk szó nélkül a gyermekeink jövőjének tönkretételét” – ismertette az aHang.