A Kesma ügye egész egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy az EU foglalkozni tudjon vele.
Belföld
Eldőlt, melyik tanácsadócég készítheti a trieszti kikötő megvalósíthatósági tanulmányát.
Karikó Katalint a kormány nagy port kavart vakcinatáblázatáról is kérdezték.
Arra hívják fel a figyelmet, hogy érdemes utazni és újra felfedezni az aktív turisztikai lehetőségeket.
Legalábbis tervezi a részvételt.
Nem lesz egyszerű a szállodások helyzete, amikor ellenőrizni szeretnék, melyik vendég védett és melyik nem.
A vezérigazgató szerint a demokratikus nyilvánosság szélesedik azután, hogy a Spirit FM szól a Klubrádió korábbi frekvenciáján.
Az oltást a Magyarországon élő külföldiek is megkapják hamarosan.
A DK miniszterelnök-jelöltje ígéri, nem fog a Fidesztől megijedni.
Az elmúlt hónapokban 22 dolgozó munkája ért véget az intézménynél.
Vargha Tamás arról is beszélt, még egy 200 ezres orosz szállítmány van hátra, illetve a Sinopharm-oltóanyagból májusban még 2,9 millió adagot várnak.
Megdicsérte a rendőrség az ötéves Elenát.
Matolcsy és szerzőtársa szerint az egyik ilyen vonás „a lehetetlen legyőzése”.
Simonka György szerint nem Lázár János mondja meg, hogy véget ért-e a politikai pályája. Tarlós István pedig úgy véli: Lázár János vagdalkozik.
Már négyszer is nyerni tudott egyéniben, újrázni szeretne.