
Az elmúlt napokban a figyelem középpontjába került, hogy nagy összegű, csaknem négyszázmilliárd forintnak megfelelő euróhitelt vett fel az Orbán-kormány Pekingtől még tavasszal, amelyről eddig mélyen hallgatott. A téma a kormányinfón is szóba került.
Az ATV-nek az eltitkolt hitelre vonatkozó kérdésére annyit mondott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy azt infrastrukturális célokra fordíthatják, ezekről a kormány be fog majd számolni, ha arra kerül a sor. A kamatszinttel kapcsolatos érdeklődés ügyében a Pénzügyminisztériumhoz irányította a kérdezőt. Ugyanakkor nem nevezte kiemelkedően nagy összegűnek a mostani hitelt. Gulyás szerint a kínai hitel a normális működés része, de bővebb tájékoztatást a Pénzügyminisztérium tud adni. Mindenesetre örülnek neki, ha több lábon tudnak állni. Egyelőre sem a hitelről nem beszélt bővebben, sem arról, hogy mire fogják költeni a pénzt.