Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is – derítette ki az Átlátszó. Az egyik érintett intézmény igazgatója külön levélben is felhívta a szülők figyelmét arra, hogy a programon „részt kell venni”.
„Iskolánk egyházi jellege miatt, a megfogalmazott nevelési elveink alapján fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a fentebb felsorolt iskolai programok kötelezőek mindenki számára vallási-felekezeti hovatartozás nélkül. Az intézménybe jelentkezéssel vállalták a tanulók és a szülők is, hogy ezeket az értékeket elfogadják és támogatják” – indokolta meg levelében Valkó Miklós, az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója, hogy miért kötelező az egyházi fenntartású iskola 11. és 12. osztályos diákjainak részt venni a pénteki budapesti Ákos-koncerten. A diákokat szervezett buszokkal hozzák-viszik. Valkó az Átlátszó megkeresésére azt mondta: a szülőknek lehetőségében áll kérvényt írni, ha nem szeretnék, hogy gyermekük elmenjen a koncertre.
Egy másik esztergomi egyházi fenntartású iskola két osztálya, mindösszesen ötven diák számára is „kötelező osztályprogram” az Ákos-koncerten való részvétel – tudta meg a lap Szánthó Gellérttől, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatójától. Szánthó szerint mivel a bentlakásos, ferences nevelők is elkísérik a csoportot a koncertre, ezért nem opció, hogy valaki hátramaradjon.
A koncert a Papp László Sportarénában lesz, és a weboldala szerint Ákos „erre az alkalomra azokból a dalaiból válogat, amelyek Istenről, hitről, szeretetről szólnak”. A koncertre ma elérhető jegyek ára 5000 forint.
Az esetről szintén beszámoló Telexnek Ákos menedzsere jelezte: a rendezvény a Forráspont Katolikus Ifjúsági Találkozó eseménye, amelyben valóban van egy egyórás Ákos-koncert is, de ez nem az előadó egyedüli fellépése, hanem egy több mint 2 órás műsorfolyam része lesz.