A Római-partról, az ártérről jelentkezett be Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-oldalán. A videóban elmondta, hogy a gát szivárog, ezt szivattyúval tartják karban. A szakemberek nagy bajt nem látnak, de a következő 24 órában még emelkedhet a víz. A DK elnöke elmondta, hogy az ártéren van még pár olyan magáningatlan, ahol folyik a védekezés. Ahol még nem áll készen a gát arra, hogy védje az ingatlant, ott az önkormányzat segít munkaerővel és homokzsákokkal. – Kritikus 24 óra előtt állunk, de a szakértők egyelőre kontrollálják a folyamatokat – mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy a nap folyamán többször bejelentkezik élőben az árvízi védekezés helyszínéről.
A második bejelentkezésében már arról számolt be, hogy az ártéren lévő, magántulajdonú ingatlanok tulajdonosainak segítenek a helyszínen, 600 köbméter homokkal. Nagyjából 200 ezer zsákot raktak meg az önkéntesek, tulajdonosok, önkormányzati emberek eddig, de gimnazistákkal is találkoztak a helyszínen.
Kérdés, hogy Gyurcsányék összetalálkoznak-e ott helyben a tiszásokkal, vagy váltották egymást. Magyar Péter friss Facebook-videója szerint ők éjszaka is dolgoztak a Római-parton, miután a helyzet óráról órára nehezebb. – Több napja dolgozunk önkéntesek százaival egy 43 lakásos társasház megóvásán. A tiszások most is a helyszínen dolgoznak a civilekkel – írta a párt vezetője, majd azt kérte, hogy aki tud, menjen segíteni. –Sajnos/szerencsére Orbán Balázs gyáva, vagy lusta volt eljönni homokzsákokat tölteni, és már a megafonos propagandisták is elég vágóképet készítettek, így hatékonyan megy a munka – tette hozzá.