
Két nap alatt több mint kétezer szakszervezeti tag, magyar munkás és szolidáris állampolgár fejezte ki határozott tiltakozását a szakszervezetek megbénítását célzó jogszabály-tervezet ellen – olvasható az aHang által küldött közleményben.
Mint arról lapunk is írt, kedden jelent meg az törvénytervezet, amely szerint a szakszervezeti tagdíjat a munkáltató nem vonhatná le a tagdíjat fizető dolgozó béréből. A dolgozóknak maguknak kellene az utalást, illetve a szakszervezeteknek a beszedést intézniük. A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda tervezete a köznevelési, az egészségügyi, a közalkalmazotti, kormánytisztviselői, köztisztviselői és honvédelmi alkalmazottakra vonatkozna.
A tervezetet ellenző VDSZ, a PDSZ, valamint az MKKSZ levélküldő kampányt indított az aHang felületén, ahol a Miniszterelnöki Kabinetiroda által „társadalmi egyeztetésre” benyújtott tervezetről mondhatják el a véleményüket az érintettek. A kampányhoz csatlakozott az Autonóm Területi Szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is. Felhívásukra már több mint kétezren küldtek levelet a társadalmi egyeztetést lebonyolító hivatalos e-mail-címre.
A lapunk által megszólaltatott szakszervezeti vezető, Boros Péterné (Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) teljesen hamisnak nevezte azt az érvelést, amivel a szakszervezeti tagdíjakról szóló tervezetet vitára bocsátották. Szerinte nem arról szól a dolog, hogy az államigazgatásnak kevesebb dolga legyen, sokkal inkább arról, hogy hátrányos helyzetbe hozzák a közszféra azon tagjait, akik szakszervezeti hovatartozásukat meg akarják tartani. A tagdíj ingyenessége valószínűleg nem lesz tartható, miközben eddig a munkáltató vagy az államkincstár ezt lehetővé tette. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint a kormány egyértelmű szándéka, hogy ellehetetlenítse a szakszervezeteket, és bosszúállást sejt a terv mögött. Az utóbbi hónapok legnagyobb szakszervezeti tüntetései a státusztörvény ellen tiltakozó pedagógusokhoz köthetők, márpedig az elnök úgy látja, hogy a tiltakozó akciók következtében egyes számú közellenség lett a két pedagógus szakszervezetből. Sőt, a jelenlegi magyar kormányt kimondottan szakszervezet-ellenesnek nevezte.