Egészen a prágai V4-es csúcsig utazott a Telex, hogy kérdezhesse Orbán Viktor miniszterelnököt K. Endre kegyelmi ügyéről – derült ki a hírportál szerdán közzétett videójából.
Bár a sajtótájékoztatón nem kaptak lehetőséget a kérdezésre, utána oda tudtak menni a kormányfőhöz, hogy megkérdezzék, jogos-e a magyar emberek igénye, hogy megtudják, miért kapott kegyelmet K. Endre. – Persze, forduljanak az elnök asszonyhoz – válaszolta. A következő kérdésre, miszerint ő maga nem tudna-e tenni valamit azért, hogy ezt kiderítse, csak azt ismételte meg ismét, hogy „forduljanak az elnök asszonyhoz”. Arra pedig, hogy ő maga tudja-e, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre, már nem válaszolt, hanem elment.
A pedofil V. János, a bicskei gyermekotthon igazgatójának bűnsegédje, K. Endre kegyelmet kapott Novák Katalintól, aki ebbe belebukott és kénytelen volt lemondani államfői posztjáról. Szintén távozott Varga Judit, aki még igazságügyi miniszterként jegyezte ellen a kegyelmet. A kegyelem mellett Nováknak adó református egyházi vezető, Balog Zoltán pedig zsinati elnöki posztjáról kényszerült lemondani.