
A hétfői parlamenti nap sem múlhatott el sajátos performansz nélkül, ezúttal is a Jobbik elnöke, Jakab Péter volt az egyik főszereplő. Azt azonban a hivatalos közvetítésen eddig nem lehetett látni, valójában mi is történt az ülésteremben.
Ahogyan arról lapunk is beszámolt, Jakab Péter a miniszterelnöknek feltett azonnali kérdése közben úgy fogalmazott: „ha önökre nézek, még mindig azt látom, hogy önökből kijönne a komplett magyar börtönválogatott”. Majd itt jött az akció, a politikus ugyanis azzal a kommentárral, hogy még szurkolna is nekik, felemelt egy piros-fehér-zöld sálat. Rajta a felirattal, „fizessenek meg a tolvajok”.
Miután itt az ülésvezető elnök elvette Jakab Pétertől a szót, azt már csak a mikrofonon kívül lehetett hallani, ahogy Jakab Péter az előtte ülő fideszes Tállai András nyakába dobja a sálat azzal, hogy ő is tagja lesz a börtönválogatottnak. A Pénzügyminisztérium államtitkára ezután visszadobja azt Jakab Péternek, aki azonban újból a kormánypárti politikus nyakába teszi. Tállai András végül inkább feláll a helyéről és elsétál.
A történtekről a Jobbik videóját itt tudja megnézni: