Megszólalt a sóskúti polgármester a szlovén akkumulátorfeldolgozóról
König Ferenc rendőrautóval távozott a sóskúti fórumról (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

„Csörgött a telefon, a HIPA-ból a vezérigazgató úr keresett, hogy menjek be. Bementem, tájékoztattak, hogy idejön ez a cég, és azt kérték, hogy másnap délre hívjam össze a képviselő-testületet. Összehívtam, idejött az Andrada, pr-osok, és egy kétórás bemutatkozást tartottak vetítéssel, mindennel” – mondta a sóskúti polgármester, aki állítja egészen addig a nevét sem hallotta a szlovén cégnek, amíg fel nem hívták a Nemzeti Befektetési Ügynökségből (HIPA).

Mindez abból a csütörtöki interjúból derült ki, amelyet az RTL Híradónak adott König Ferenc. Sóskút polgármestere január közepe óta áll a helyi lakosok és az ellenzéki pártok támadásainak kereszttüzében, amiért a vezetése alatt álló Pest megyei faluban akkumulátorbontó üzemet akar létesíteni a szlovén Andrada csoport. A polgármester szerint a magyar kormány kész helyzet elé állította őt, ahogy korábban más települések vezetőit is: „mert a kormány nem engedheti meg magának, hogy itt népszavazások legyenek, mert valakinek biztos problémája lenne mindennel. Ettől a pillanattól kezdve nem tudna a kormány semmit Magyarországra hozni. Mert nem. Ezt nem engedi meg a kormány” – fogalmazott az interjúban. – Nemsokára tájékoztatni fogjuk a lakosságot, hogy nem kellett ez a púp a hátunkra – mondta a polgármester. 

König szerint kizárt dolog, hogy az eredetileg beharangozott tervek szerint egy hónapon belül beinduljon az üzem. – Azt mondom, másfél-két hónap alatt valószínűleg lezajlik. És akkor még az ország is beleszólhat – mondta, utalva a közelgő uniós és helyi választásokra. Arról, hogy hol dönthetnek végül a sóskúti akkumulátorüzemről, csak annyit mondott: „Fönt, a jó Isten alatt közvetlenül.” König Ferenc szerint a népszavazásnak semmi értelme, mert a kormány már eldöntötte. A polgármester szerint hiába kérik a helybéliek, hogy ilyen gyár ne jöhessen ide, a kormány már megnyomta a gombot, csak úgy, mint a gödi akkumulátorgyár esetében is történt: „Ez a gyár idejöhet, és bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt. És itt a probléma, hogy bármit döntünk bármiről, a kormány ezt bármikor átírhatja, mert azt mondja, hogy ezen a helyrajzi számon ez egy kiemelt beruházási terület, és ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen.” 

A polgármester szerint félő, hogy ha tiltakozik a lakosság, akkor az adóbevételeket elveszik: „Hát Gödöt elvitték, nem? Iváncsát elvitték. Ráckeresztúrt elvitték, gumigyárral, mindennel együtt. Dunaújvárost elvitték. Ez nem példa nélküli. A kormány megköszöni a támogatást, és nyom egy gombot. Mi a garancia arra, hogy Sóskúton nem ez lesz? Ha itt azt mondjuk, hogy takarodj, ahogy kiabálták – lemondhatok én, attól még ez a gyár itt van.”

A szlovén tulajdonú Andrada csoport még januárban jelentette be, hogy Alsózsolca helyett Sóskúton hoznak létre 13 milliárd forintos beruházással csúcstechnológiás üzemet zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására. A bejelentés után néhány nappal hatalmas botrányba fulladt a sóskúti fórum, ahová az önkormányzat csak a sóskúti lakcímkártyával rendelkezőket akarta beengedni, majd a helyszínre érkezett dühös tiltakozók elérték, hogy mind bejutottak a helyszínre. Erre König Ferenc polgármester berekesztette a fórumot, és végül egy rendőrautóval elvitette magát, lapunk helyszíni beszámolóját ITT olvashatják. Azóta az Andrada már tartott Budapesten egy zártkörű sajtóbeszélgetést, amelyre lapunk munkatársát nem engedték be. 

Sóskútba tesznek, onnan is kivesznek?
Grimm Balázs

Sóskútba tesznek, onnan is kivesznek?

A környéken élők keményen tiltakoznak az akkufeldolgozó üzem létesítése ellen. Riport.