
Az Újszínház ugyan lezárta az etikai vizsgálatot, amit szexuális zaklatás gyanújába keveredett színészük, Mihályi Győző ügyében indítottak, a művész most mégis azt kérte, mentsék fel a szerepei alól.
Lezárult a vizsgálat az Újszínháznál | Magyar Hang
Lezárult az etikai vizsgálat a Dörner György vezette Újszínházban az állítólagos zaklatási ügy miatt. Emlékezetes, a sajtóban korábban nyilvánossá vált, hogy Mihályi Győző lehet érintett az ügyben. Az Újszínház csak a közlemény teljes megjelentetéséhez járult hozzá, ezért azt most módosítás nélkül közöljük: Az Újszínházhoz 2019.
Nyugtatókkal a színpadon
Az intézmény közölte, vizsgálat során nem került elő bizonyíték. A Blikknek Mihályi úgy nyilatkozott, annyira megviselték a történtek, hogy arra kellett kérnie az Újszínház vezetőségét, mentsék fel főbb szerepeiből. Mint mondta, vasárnap csak úgy tudott színpadra állni, hogy az előadás előtt nyugtatókat vett be
„Mondtam a szavakat, járkáltam a színpadon, de közben végig azon kattogott az agyam, mit gondolnak rólam az emberek a nézőtéren, hogy nézzek a szemükbe? Úgy gondolom, védekezhetek a rágalomözön ellen, megpróbálhatom letörölni magamról a szégyent, de ez a bélyeg már örökre rajtam marad” – nyilatkozta a színművész.
Hogy a vezetőség teljesítette-e a kérését, arról a cikkben nem esett szó, az Index.hu rákérdezett az Újszínháznál, válasz még nem érkezett.
A főváros még vizsgálja
Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes nem tekinti lezártnak a vizsgálatot.
„Annak ellenére, hogy az Újszínház a napokban lezárta belső etikai vizsgálatát a szexuális zaklatás gyanúját felvető ügyben, a Főváros által indított felügyelőbizottsági vizsgálat továbbra is folyamatban van. Ezt különösen indokolttá teszi, hogy az ügyben az ATV Egyenes Beszéd című műsorában megszólalt Szántó Péter, a zaklatási ügyet bejelentő volt színházi dolgozó, aki szerint már tanúvallomások is keletkeztek az ügyben, amelyek megerősítik korábbi bejelentése tartalmát. A mai napon arra kértem a felügyelőbizottságot, hogy a vizsgálat terjedjen ki a frissen felmerült tényekre, vallomásokra is” – írta közleményében.
Az ügy előzménye
Az Újszínház vezetése néhány hete levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, ebben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Pár nappal később kiderült, Mihályi Győző az a színész, aki ellen vizsgálat indult.
ATV: Mihályi Győző ellen indul vizsgálat az újszínházi zaklatással összefüggésben | Magyar Hang
Mihályi Győző ellen indul vizsgálat az Újszínházban 2016-ban történt zaklatás ügyében - közölte az ATV.hu. Korábban csak annyit lehetett tudni, hogy egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész ellen érkezett panasz. Az ATV Híradónak a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt az üzenetet juttatta el, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre.
A Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez és a Karácsony Gergelyhet is elkküldött írás szerint egy öltöztetőnőt a társulat egyik tagja három évvel ezelőtt megfogdosta, és a ruhája alá nyúlt. Az ügyet a szakszervezet robbantotta ki.