MOK: nem tartható fenn az egészségügy jelenlegi formájában
Magyar Orvosi Kamara

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) levélben fordult az egyebek mellett az egészségügyet is felügyelő Pintér Sándor belügyminiszterhez, akinek biztatására készítették el ajánlásukat a hazai egészségügy problémáinak orvoslására.

A levélben az olvasható,  hogy a szakmai érdekvédelmi szervezet helyzetelemzése szerint az állami ellátórendszer jelenleg járvány utáni válságban van, ezért azonnali intézkedésekre van szükség.

Megállapításaik szerint a korábbi, részben informálisan működő betegutak szétzilálódtak, a várakozási idők számos területen extrém módon megnyúltak, egyes ellátások közel elérhetetlenné váltak és számos területen munkaerőhiány lépett fel, a dolgozói korfa torz, az utánpótlás erősen hiányos, főként a szakdolgozói területen komoly munkaerőhiány van.

„A magyar egészégügy sajnos teljesen szétesett állapotban van”
Magyar Hang

„A magyar egészégügy sajnos teljesen szétesett állapotban van”

Az egészségügyi közgazdász szerint pótolni kell a szakdolgozói hiányt, és egy új finanszírozási rendszert kell kitalálni, összekapcsolva a magán és állami egészségügyet.

A MOK elnöksége úgy látja, a közellátás rendszere sem hosszú, sem rövid távon jelen formájában nem tartható fenn, és jelentős kiigazításra, átalakításra szorul. Ezért egy, a Semmelweis tervvel összemérhető részletességű program elkészítésére lenne szükség.

Szerintük a megoldáshoz fel kellene mérni a jelenlegi helyzetet, az egészségügy valós folyamatait, ezek költségét, illetve a rendelkezésre álló kapacitásokat, azok tényleges kihasználtságát, a munkaerő-ellátottság adatait.