
Habár fertőzött volt, kiderült, hogy nem a koronavírus miatt halt meg egy 25 éves magyar állampolgár Thaiföldön, hanem motorbalesete volt.
Lapunk is beszámolt a 444.hu nyomán arról a hírről, miszerint a helyi sajtóban megjelentek alapján meghalt egy 25 éves koronavírusos magyar állampolgár Phuket szigetén. Az is kiderült már a cikkekből, hogy a férfi műtéten is átesett, vagyis ezek alapján más betegségben is szenvedhetett.
A portálnak most válaszolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Azt írták, hogy az érintett magyar állampolgár március 25-én súlyos motorbalesetet szenvedett. A kórházban aztán Covid-19 betegséget is diagnosztizáltak nála, ám halálát nem ez, hanem a hivatalos szakvélemény szerint a baleset során elszenvedett súlyos sérülések okozták.