
– Holnap Kiskőrösön két dolog biztosan lesz. Orbán-beszéd és Orbán-pizza – ezt írta ki a miniszterelnök a Facebook-oldalára a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén, egyúttal egy fotót is megosztott, amin az ominózus, róla elnevezett pizza látható.
Mint arról lapunk is beszámolt, a miniszterelnök az ünnep alkalmából nem Budapesten, hanem Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál mond majd beszédet. Ebből az alkalomból egy helyi pizzéria úgy döntött, hogy limitált Orbán Viktor-pizzával gazdagítja kínálatát. Ezt csak egy hétig lehet megrendelni, az összetevők pedig a következők: BBQ, mézes alap, csirkemell csíkok, sajt, narancskarikák és jalapeno paprika.
Arról már kedden napközben is írtunk, hogy Kiskőrösön zajlanak az előkészületek a miniszterelnök március 15-i ünnepi beszéde előtt. A kordonokat már felállították a beszéd leendő helyszínén és ott volt a kormányfő kommunikációs stábja is, a videós munkatársak mellett Kaminsky Fanni, akit a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelőjeként szoktak emlegetni. Épült a színpad, a kivetítőt is felállították, és már próba is kezdődött.