Sokkal egyszerűbb és olcsóbb lesz a közösségi közlekedés használata az agglomerációban és Budapesten a március 1-jétől életbe lépő új rendszernek köszönhetően – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szerdai elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón Szentendrén. Az átszervezett orvosi ügyeleti rendszerrel elégedetlenek az önkormányzatok, Szentendrén online kérdőíven gyűjtik a lakossági véleményeket, hogy ez alapján szeretnék újragondolni a rendszert.
Gémesi György, a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere emlékeztetett, az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatosan az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsát tájékoztatták ugyan az egészségügyi rendszer tervezett átalakításáról, de érdemi egyeztetés addig nem történt, amíg azt kifejezetten nem kérték. Erre később sor került, ahol az önkormányzatok képviselői határozottan elutasították, hogy a járóbetegellátási intézményeket államosítsák. – Ugyanakkor a derült égből villámcsapásként ért bennünket, hogy az 52 Pest megyei ügyeleti pont helyett február elsejétől alig 18 várja a betegellátásra szorulókat. Ez a szolgáltatás keresztmetszetének jelentős szűkülését jelenti, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy gyermekorvosi ügyelet az egész megyében csak Vácon, Cegléden és Érden maradt – mondta az elnök. Majd hozzátette, a polgármesterek a betegellátás biztonságáért emelnek szót. Gémesi arról is beszélt, hogy költségvetésük készítésekor szembesülnek a települések azzal, mire elegendő az állami hozzájárulás. Közölte: nominálértékben nem kaptak többet az előző évinél, és vannak olyan települések, ahol az elvonások nagyobbak, mint amennyit az állam ad a működéshez.
A főpolgármester, a MÖSZ társelnöke arról beszélt, hogy március 1-jétől a megyei és az országos bérleteket elfogadják Budapest határain belül. Szerinte ez az átalakítás első, de jelentős lépése, tovább kell menni az úton. A tarifaközösség nagy haladást jelent, de akkor lesz jó minőségű a közösségi közlekedés a közép-magyarországi régióban, ha egységes megrendelő szervezet is alakul. Ezért létre kellene hozni az egész közép-magyarországi régióra egy egységes közösségi közlekedési megrendelő szervezetet. „Tulajdonképpen egy regionális BKK létrehozására teszünk javaslatot", olyan megrendelő szervezetre, amelynek a tulajdonosai nemcsak a fővárosi önkormányzat, nemcsak az állam, hanem az érintett agglomerációs települések is, így ezen a három pilléren állna az a közösségi közlekedési rendszer, amely jobb szolgáltatásokat nyújthat majd mindenkinek – részletezte. A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet: a sikerhez elengedhetetlen, hogy jó szolgáltatásokat nyújtsanak. Nagyon fontos, hogy megvalósuljanak azok a fejlesztések, amelyeket az állam kilátásba helyezett a közép-magyarországi régió kötöttpályás közlekedésének fejlesztéséért.
Fülöp Zsolt, a MÖSZ agglomerációs tagozatának vezetője, Szentendre polgármestere emlékeztetett, az orvosi ügyeleti rendszerrel kapcsolatos januári tanácskozáson az Országos Mentőszolgálat ismertette a térség polgármestereivel, valamint az érintett házi és gyermekorvosokkal az új ügyeleti rendszer működését. A megbeszélésen az önkormányzatok vezetői és az orvosok számos problémát vetettek fel. A szentendrei orvosi ügyeletre a csúcsforgalmi időben igen csak nehézkes eljutni például Tahitófaluból, hiszen ott megszűnt az ügyelet. Még ennél is nagyobb probléma, hogy a váci gyermekorvosi ügyeletre este nyolc óra után szintén bajos az eljutás, hiszen a komp ekkor már nem jár, így az M0 hídon lehet legegyszerűbben átjutni a Duna túloldalára, amely ráadásul január elsejétől bekerült a fizetős útszakaszok közé. Miután a megyében az önkormányzatok által fenntartott ügyeletek 80 százaléka megszűnt, további nehézséget jelenthet, hogy többszörösére emelkedett az ellátandó népesség száma. A szentendrei ügyeletnek például a pomázi és a tathitótfalusi ügyeleti pont megszűnése miatt a korábbi 20-30 ezerrel szemben százezer embert kell ellátnia. Végül bejelentette, hogy miután Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, a tapasztalatok birtokában elképzelhető az új rendszer átalakítása, adatgyűjtésbe kezdtek. Február 7. után az önkormányzat honlapján online kérdőíven gyűjtik az új rendszer működésével kapcsolatos lakossági tapasztalatokat, majd az összegyűlt adatok birtokában egyeztetést kezdeményeznek az egészségügyi kormányzattal a rendszer átalakításáról, mert az így nem tartható tovább.