Azok az állampolgárok kapnak tájékoztató levelet, akik a regisztráció során erre felhatalmazást adtak.
Belföld
Orbán Viktor szombaton jelenti be a gazdasági akcióterv újabb lépéseit.
Lassan eléri a nyolcezret a koronavírus miatt elhunyt személyek száma.
A legújabb miniszteri biztos bruttó 1,3 és 1,65 millió forint között kereshet, miután helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegre jogosult.
Úgy tűnik, a már év elejétől felálló intézetnél fog összefutni számos fontos ágazati feladat.
Karácsony szerint programjuk sikere jelzés a kormánynak, hogy igény és szükség lenne a tömeges ingyenes tesztelésre a tömeges oltás előtt is.
Azért nem kell aggódni, a diósgyőri csokigyárban így is csaknem 1700 tonna terméket állítottak elő a karácsonyi szezonra.
A 20 ezernél nagyobb népeséggel rendelkező városokat vizsgálták.
A hőmérséklet délután általában 2 és 6 fok között alakul.
Bár a kormány kommunikációja szerint a járvány második hullámát már felkészülve várta az ország, épp az őszi hónapokban sikerült behoznunk a dél-európai államok szomorú statisztikáját.
Kórházigazgatókat nevezett ki a miniszter, aki beszélt az egészségügy átalakításáról is.
Kidobott pénz a közvélemény-kutatást, amiben megkérdezik, hogy ki milyen vakcinát szeretne.
Az Állami Számvevőőszék szerint nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthattak más pártokkal szemben.
A nyomozás ideje alatt újabb bűncselekményekkel vádolták meg, és engedély nélküli vezetésen is rajtakapták.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásban kezdeményezi a mesekönyv használatát tiltó polgármesteri utasítás hatályon kívül helyezését.