Úgy fogalmaztak: az iparűzési adó megfelezésének semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, annak csakis a Fidesz hatalmi politikájához van köze.
Belföld
Hat ellenzéki párt hivatalosan is arról állapodott meg, hogy a következő országgyűlési választásokon közös listát állítanak, és egységben igyekeznek leváltani a Fidesz-kormányt.
A karácsonyi időszakra jellemző, növekvő találkozásszám miatt mindenkinek még felelősségteljesebben kell viselkednie
Leteszteltük a fővárosi ingyenes tömeges koronavírus-tesztelést, pozitív eredménnyel.
Autóval, majd gyalog próbált elillanni a férfi, aki ellen két elfogatóparancs is érvényben volt.
Jogállamiság, családpolitika, migráció, korrupció, Brüsszel, uniós politika és a brexit hatása – ezekről beszélt a magyar kormányfő a német konzervatív Welt am Sonntag vasárnapi lapnak adott nagy interjújában.
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikáját összegezve.
A helyszínen előkerült fegyveren megtalálták az egyik személy, egy 26 éves afgán gyökerekkel rendelkező osztrák állampolgár DNS-ét – közölte a bécsi ügyészség.
A magyar adatokból látszik az, hogy fontosnak tartják a fiatalok családalapításának támogatását, akár a nagycsaládos életforma segítését vagy azt, hogy az új otthon saját tulajdon legyen – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A településen is felvették a tao-pénzt, ám a beruházás – jelesül a focipálya öntözőberendezésének kiépítése – már nem készült el. Az ügyben még a Magyar Labdarúgó Szövetség, az MLSZ tett feljelentést.
A meteorológiai előrejelzés alapján az ország keleti, északkeleti országrészében nem várható jelentős javulás – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A budapesti IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina is kibukott Orbán Viktor szombati, járványhelyzettel kapcsolatos gazdasági bejelentőjén.
Jelenleg 7022 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 520-an vannak lélegeztetőgépen – utóbbi adat egyébként csökkenő tendenciát mutat.
Ezt üzeni a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalának vasárnap reggeli bejegyzése.
A Magyar Orvosi Kamara infektológus szakértőjét a koronavírus-elleni oltóanyagok témájában kérdezte a 24.hu.