„A kormány azt veszi el minden fillérrel, amitől jó egy városban élni”
Baranyi Krisztina (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

A budapesti IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina is kibukott Orbán Viktor szombati, járványhelyzettel kapcsolatos gazdasági bejelentőjén. „Orbán Viktor ma az Önkormányzatoknak adott kegyelemdöféssel kívánt nektek Boldog Karácsonyt” – írta Facebook-oldalán Ferencváros polgármestere.

A kormányfő szombaton többek között azt közölte, 2021-ben lefelezik az önkormányzatok legnagyobb bevételi forrását, az iparűzési adót. A kistelepüléseknek kipótolják az ebből fakadó hiányát, de a nagyobb településeken – ahol sok helyen ellenzéki a vezetés – egyéni elbírálás várható.

https://www.facebook.com/baranyikrisztinakepviselo/posts/1822180024587945

– A járvány hatásain túl az Orbán-kormány idei intézkedései már eddig is 3 milliárd forint kiesést jelentettek a Ferencvárosi Önkormányzatnak. Ennek megfelelően kezdtük el tervezni a 2021-es költségvetést. Magunkon kezdtük a spórolást, de tegnap még azt láttuk, hogy a bér- és létszámstoppal együtt is jelentős hiány eltüntetéséről kellene gondoskodunk – írja Baranyi Krisztina.

A ferencvárosi polgármester szerint a szombati bejelentésekkel a kormány „további, évi kb. másfél milliárdot vont el a kerülettől”. A kerületvezető szerint így a már amúgy is fájdalmasan megcsonkított költségvetés-tervezetet is „dobhatjuk a szemétbe”.

Bejegyzése végén Baranyi Krisztina azt a kérdést tette fel: „Ha ti lennétek az Önkormányzat, min spórolnátok?” – majd 20 választási lehetőséget adott meg, és azt kérte, hozzászólásban szavazzanak arról, mit vágnanak még meg jobban a kerület lakói.

Gémesi György: Ezt válságkezelésnek hívni aljas cinizmus
Magyar Hang

Gémesi György: Ezt válságkezelésnek hívni aljas cinizmus

Az iparűzési adó felezéséről szóló döntés számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti.

Orbán Viktor szombati bejelentésével kapcsolatban több városvezető – így Karácsony Gergely főpolgármester, Cser-Palkovics András székesfehérvári-, Déri Tibor újpesti-, Pikó András józsefvárosi-, Botka László szegedi polgármester, vagy épp a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöksége nevében Gémesi György elnök – is reagált.