Megdöbbentett az az érzéketlen és a szokásos brit gyarmatosító attitűdről tanúbizonyságot tevő bejegyzése, ami elítéli a magyar drukkereket állítólagos rasszizmusukért – ezzel a felütéssel indul Schmidt Mária kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának Facebookon közzétett nyílt levele, amelyet Boris Johnson brit miniszterelnöknek címzett. A magyar politikus szerint „a britek vendégként jöttek fővárosunkba, és egy olyan gesztussal hergelték a magyar szurkolókat, amit mi álságos pótcselekvésnek érzünk”.
A nyílt levél tárgya egyébként a csütörtök esti budapesti magyar-angol vb-selejtező mérkőzés, amelyen – mint megírtuk – az angol játékosokat több durva inzultus is érte: a magyar szurkolók egy része majomhuhogásba kezdett, ha Rahemm Sterlinghez került a labda és a játékost gólja után poharakkal dobálták meg a magyar ultrák. De jutott rasszista megnyilvánulás Jude Bellinghamnek is, amikor az ultrák előtt melegített. Az angol válogatottat pedig már a kezdőrúgást megelőzően kifütyülte a magyar közönség, amikor a csapat féltérdre ereszkedéssel tiltakozott a rasszizmus és a megkülönböztetés ellen. Boris Johnson Twitter-bejegyzésében teljesen elfogadhatatlannak nevezte, hogy „az angol játékosokat rasszista abúzus érte Magyarországon”, és a FIFA is vizsgálódik az ügyben.
– A britek évszázadokon keresztül gyarmatosították a világ különböző részeit, a mai napig egy kasztrendszeren alapuló elaggott világot működtetnek. Mi soha nem gyarmatosítottunk senkit. Ezért azt tanácsolom, hogy olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van – folytatja az angolok ostorozását a Széchenyi-díjas történész.
Úgy látja, álságos és hivalkodó, a brit moralizálást kifejező gesztusukkal nem tesznek semmit sem meg nem történté, sem jóvá. – És akkor arról még nem beszéltem, hogy mi magyarok a britektől soha, semmi jót nem kaptunk – teszi hozzá, majd hosszas fejtegetés következik Trianonról, „a felsőbbrendű britek” abban játszott szerepéről.
A sport mezejére visszatérve, és Szijjártó Péterhez csatlakozva a politikus azt is felhánytorgatja a briteknek, hogy „az EB-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek”. Még arra is kitér, hogy „a meccsen jelenlevő Vilmos herceg és Ön (Boris Johnson – a szerk.) sem gratulált a győztes olasz köztársasági elnöknek, ami igazán bunkó dolog”.
Szerinte az Eb-mérkőzés idején Londont a focidrukkerek összehányták, összevizelték, összeszemetelték. Áttörték a kordont, jegy nélkül nyomultak be, ráadásul pandémia idején, mindenfajta ellenőrzés nélkül. – Úgy viselkedtek, ahogy szoktak – szögezi le, majd azon tűnődik, hogy a britek kapnak-e ezért büntetést.
Végül a következő mondatokkal zárja bejegyzését: „Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele és söprögessen a saját háza táján. Van mit.”