Elnök úrral egyeztetni szeretnék több millió magyar ember nevében a hazánkban tapasztalható erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válságról, valamint a Tisza Párt programjáról – írja Magyar Péter legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
Arra hívja fel a köztársasági elnök figyelmét, hogy a Tisza Párt a választópolgárok egyre nagyobb részének bizalmát élvezi, de nem rendelkezik képviselettel az Országgyűlésben. A szavazóiknak nincsen hangjuk sem a Parlamentben, sem a közmédiában. A legnagyobb ellenzéki erő vezetőjeként köteles megragadni minden eszközt, hogy több millió ember hangját képviselhesse, és elmondhassa a Tisza Párt álláspontját az egészségügy, az oktatás és a közlekedés drámai helyzete kapcsán. Emellett a köztársasági elnök közbenjárását kéri az ügyben, hogy az európai parlamenti választás óta eltelt több mint száz napban még nem kaptak semmilyen megszólalási lehetőséget a közmédiában. Jómaga már 215 napja nem kap élő megszólalási lehetőséget az évi száznegyven milliárd forint adófizetői pénzből működő közmédiában, miközben a miniszterelnök és politikustársai napi szinten fejthetik ki ott álláspontjukat. Magyar Péter ezt vérlázítónak és feháborítónak nevezte. Szerinte ez sérti az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdését, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.