Súlyosításért fellebbezett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Vizoviczki László és két társa ügyében – tudatta a KNYF közleményben hétfőn.
Vizoviczki Lászlót az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék múlt csütörtökön hivatali vesztegetés, minősített adatokkal visszaélés és más bűncselekmények miatt hét év fegyházra és 108 millió forint pénzbírságra ítélte. Az ügy 22 vádlottja közül Vizoviczki László mellett hét másik vádlott beismerte bűnösségét, így az ő ügyükben részítéletet hirdethetett az elsőfokú bíróság: ezeket a vádlottakat zömmel felfüggesztett szabadságvesztésre, vagyonelkobzásra, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés, illetve ezekben való közreműködés miatt.
Akkor az ügyben eljáró katonai ügyész újságíróknak elmondta: 2012-ben azért indított nyomozást a KNYF, mert Vizoviczki László, illetve az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokhoz kötődő emberek hivatalos személyekkel léptek kapcsolatba és pénzért cserébe azt kérték, hogy a hozzájuk köthető szórakozóhelyeken ne történjenek hatósági intézkedések, míg a konkurenciánál igen. Az ügyben megvádoltak hét volt rendőrtisztet, illetve főtisztet, volt tűzoltó századost, pénzügyőr főhadnagyot, egy önkormányzati köztisztviselőt és egy közegészségügyi felügyelőt. A részítélet a volt tűzoltót és a volt önkormányzati köztisztviselőt érinti.
Az ügy 14 vádlott vonatkozásában folytatódik, köztük van a Nemzeti Nyomozó Iroda volt főosztályvezetője, illetve volt osztályvezetője, akiknek épp a szervezett bűnözés elleni fellépés lett volna a feladatuk, de volt BRFK-s vezető beosztású rendőr is szerepel a vádlottak közt.
A KNYF közlése szerint a múlt héten meghozott részítélet ellen az ügyész a nyolc vádlott közül három esetében fellebbezett. Vizoviczki László esetében hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás érdekében jelentett be jogorvoslatot.