
Egyértelműen fideszesnek nevezte és emiatt kritizálta Magyar Pétert egy neki írt levélben Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke nem először szállt bele a Tisza Párt vezetője, most egy friss interjújára hivatkozva.
Gyurcsány Ferenc a Magyar Péternek szánt levelében felidézte korábbi feltételezéseit, miszerint a választásokig hátralévő alig két hétben nem fog kiderülni, hogy valójában ki is ő politikai értelemben. Bár azt is hozzátette, hogy „amikor majd kiderül, abban nem lesz köszönet”. Most viszont, a Telexnek adott interjújában szerinte tisztázta a helyzetet.
– Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy, frissebb, mint Orbán, de minden bizonnyal tehetségtelenebb. Eldőlt, hogy mentalitásod, gondolkodásod, véleményed a Fidesz világához köt, bár igaz, magadat jobban szereted, mint őket – írta a DK elnöke Magyar Péterről. Véleménye szerint hatalmi értelemben lehet, hogy Orbán ellenfele, hiszen az ő helye kell neki, nem szégyelli, nem is kell, hogy miniszterelnök akar lenni, de tartalmi értelemben, politikája lényege szerint nem a Fidesz ellenfele, hanem maga a Fidesz. Ilyenformán pedig ellenfelek. – Jó, hogy adtad ezt az interjút. Hogy mondják? Elvált a tüdő a májtól. Vagy máshogy? Akkor eggyel beljebb vagyunk – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
A DK-s politikus azt is felidézte, hogy eddig óvatossággal kezelték, látva, hogy támogatói jelentős része őszinte ellenzéki meggyőződésű ember, és azt is, hogy mennyire felzaklatja őket, ha Magyar Pétert kritizálják. De a friss interjúja szerinte eloszlatta a kétségeket.