Vissza kellett bontani a bikali templomot, miután annak megrogyott a tornya – számolt be róla a 7300 az Evangélikus.hu alapján. A portált a Magyarországi Evangélikus Egyház osztályvezetője, Ficzere Ilona tájékoztatta. A baranyai épület tornyán december 15-én jelent meg egy függőleges irányú repedés, néhány napra rá pedig már ötven centiméteres rés húzódott a torony és a templomhajó között. A beszámoló szerint a löszös talajon hirtelen süllyedt meg az építmény, a statikai szakértők pedig nem láttak más megoldást, mint a részleges bontást. A tornyot így a templomhajó gerincének magasságáig kellett visszabontani.
Az intézkedés azért is szükséges volt, mert a templom közvetlen közelében található két családi ház és egy tésztaüzem is. A templom esetleges beomlása ezeket is veszélyeztette volna. Ficzere elmondása szerint az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék, illetve a templom körüli vízelvezetés elégtelensége is szerepet játszhatott a veszélyhelyzet kialakulásában.