Kompromisszumok nélküli munka, szabad művészet, odafigyelés, egyenrangúság, közös értékek, együttgondolkodás – ezek határozzák meg a Loupe Színházi Társulást, amelyet Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Molnár Áron színészek és a rendező, Horváth János Antal alapítottak. Négy barát és kolléga szövetségeként született meg az az új, itthon ritkán látható forma, amely valahol az alternatív művészszínházi és a klasszikus kőszínházi struktúra között található.
A csapat 2021 nyarán mutatta be Dennis Kelly Árvák című előadását a Manna Produkció égisze alatt Szentendrén. Gáspár Anna, a Manna vezetője azonban már akkor jelezte, hogy az előadás műsoron tartását erőforráshiány miatt nem tudja hosszú távra vállalni. Az előadás sikerén felbuzdulva Horváth János Antal és Lengyel Tamás úgy határozott, saját kezükbe veszik sorsukat. – Rögtön felmerült bennünk, hogy a külvilág számára mindez kamikaze akciónak tűnhet a jelenlegi, finoman szólva is hektikus kultúrpolitikai helyzetben – mondja Horváth János Antal. – Egy saját színház, társulat működtetése nehéz és sok energiát igénylő feladat, de nem lehetetlen. Egyedülálló működési struktúrát alakítottunk ki: az operatív és üzemeltetési részt, a jegyértékesítést, az előadások szervezését mi intézzük Tamással, a művészeti kérdésekben azonban négyünk véleményét figyelembe véve közösen döntünk. Rozi kivételével, aki a Radnóti Színház tagja, mindannyian szabadúszók vagyunk, ami azt is jelenti, sehol sem vagyunk igazán otthon. Bizonyos szempontból hiányzott, hogy valahová tartozzunk.
Az állami támogatásoktól függetlenül működő társulat alapvetően a jegybevételből és mikroadományokból tartja fenn magát, így lényegi szempont, hogy minél több nézőt meg tudjanak szólítani. Horváth János Antal szerint ebben a küldetésben az egyetlen jó megoldás az előre menekülés. – Az alkotóink, amennyiben a lehetőség adott, az előadás jegybevételéből részesednek megállapodás szerinti százalékban. Minél többet játszunk, minél több néző előtt, annál több lesz a bevétel, és annál biztosabb, hogy meg tudjuk tartani a következő bemutatót. Így a színészeknek is érdekévé válik, hogy népszerűsítsék az előadást. Rozi, Tamás és Áron is nagy követőbázissal rendelkezik a közösségi médiában, amire érdemes alapozni – fogalmaz a Loupe alapítója. – A szakmát is az vinné előrébb, ha megtanulnánk, hogy amit létrehozunk, az értékkel bír, és a művészek személye, tehetsége sincs ingyen.
A műsorterv kialakításánál fontos szempont a szórakoztatás, de már a társulás neve (a loupe angolul nagyítót jelent) is jelzi, az előadások megosztó társadalmi problémákat, kibeszéletlen tabutémákat vizsgálnak közelről. Olyan kortárs darabokat keresnek, amelyek segítségével közvetlen hangon tudnak beszélni fajsúlyos jelenségekről, mint a rasszizmus, a családon belüli erőszak vagy a háború. – Hisszük, hogy a színház legfontosabb dolga megmutatni a nézőnek, hogy nincs egyedül a saját problémáival. Látom, mennyire felszabadítja őket például, hogy saját magukon is tudnak nevetni. Például amikor Becsapódásnál azzal szembesülnek, milyen konokok is vagyunk mi, magyarok, hogy az elmúlt 10-20 évben létrejött véleménybuborékok mára mennyire átjárhatatlanok lettek, és ezt mindannyian megtapasztaljuk a saját életünkben is. Igyekszünk odafigyelni arra, hogy ezt a közösséghez tartozást a produkciókon túl is érezzék: ugyanazon a bejáraton közlekedünk mi is, ahol a nézők, így mindannyian elérhetőek vagyunk számukra. Fontos, hogy ne legyen éles határvonal az alkotók és a nézők között. Felemelő érzés, amikor egy-egy előadás után kialakul egy hatalmas kör, és mindenki megosztja a gondolatait a látottakról.
A produkciók is az együttgondolkodás mentén születnek meg. A művészi irányt, az elvárásokat és a keretet Horváth János Antal rajzolja meg rendezőként, de a meghatározott rendszeren belül a színészek teljes értékű alkotótársak. – Így lesz mindez a színházon is túlmutató. Úgy próbáljuk meg feldolgozni az adott történetet, hogy mindenki úgy érezze, nekünk ez fontos. Nem üzenni akarunk a színpadról, hanem megmutatni, számunkra ezek nagybetűs ügyek, és talán, ha megmutatjuk, hogy lehet róluk beszélni, fogunk is.
A társulás a Marczibányi téri Művelődési Központban (Marczi) talált otthonra, idén ősszel már a második évadukat kezdik meg ott, de Vámos Ágnes, a Marczi operatív ügyvezetője hosszú távra tervez a csapattal. – Nagy kincs, hogy ilyen szerető, befogadó otthonra találtunk ebben az intézményben, ahol minden infrastrukturális támogatást megkapunk. A kettős kockázatvállalás ebben az esetben is megvan, hisz a jegybevételen osztozunk – mutat rá a Loupe alapítója. – Olyan rendszert próbálunk kialakítani magunk körül, amely lehetővé teszi, hogy ameddig bírjuk, csináljuk. Természetesen bármikor előállhat olyan helyzet, amikor már a külső tényezők miatt nem éri meg, de akkor majd kitalálunk mást, amibe érdemes energiát fektetni.
Az idei évadban a meglévő két produkció, az Árvák és a Becsapódás című darab mellett négy bemutatóra készülnek. November elején lesz a premierje Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabjának, amelyben Sodró Elizát és Rusznák Andrást láthatják majd a nézők. Az angol kortárs dráma két teljesen különböző ember hétköznapinak tűnő szerelmi történetét meséli el, miközben olyan nehéz és feldolgozhatatlan helyzettel szembesít, mint a perinatális gyász (a magzati, illetve a születést követő egy hétben bekövetkező halálozás feldolgozása), amely Magyarországon minden negyedik párt érint.
A cirkusz és a színház keveréke lesz a Sean O'Casey A kezdet vége című írásának ötletéből készülő előadás, melyben hétköznapi helyzeteket nagyítanak fel artista trükkökön és mutatványokon keresztül. Ezeket a Cirque de Soleilből ismert magyar artista, Frányó Viktor tanítja majd be Molnár Áronnak, Mohai Tamásnak és Sztarenki Dórának, Jenna Jalonen Magyarországon élő finn koreográfus közreműködésével. Szó lesz benne a női-férfi princípiumokról, a nemi szerepek folyamatos változásáról, a párkapcsolati mechanizmusról és az elvárásoknak való megfelelésről.
A tervek szerint nőnapon mutatják be Dennis Kelly jelenleg még Lányok, fiúk munkacímen futó monodrámájat, amelyben Lovas Rozi mesél egy szívszorító történetet a szerelemről, az anyaság és a karrier vélt vagy valós egyensúlyáról, a családon belüli erőszakról és a gyászról. Az utolsó premier a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnoksághoz kapcsolódik majd. – Egyszerre ijesztő és lenyűgöző, hogy ezt a polarizált nemzetet semmi nem egyesíti annyira, mint a futball. Amikor megszavazták a gyerekeink jövőjét meghatározó státusztörvényt, néhány ezren voltak az utcán; amikor lőttünk egy gólt az Eb-n, százezrek. Nagyon szerettem volna erről a jelenségről, és a város-vidék közötti átjárhatatlan szakadékról is egy darabot készíteni – meséli Horváth János Antal. – A színészek improvizációiból megszülető történet színhelye egy vidéki kocsma, ahol egy társaság kíséri figyelemmel a magyarok meccsét. Mindeközben pedig felsejlik a társadalmi mobilitás, a szegregáció az alkoholizmus népbetegsége és a rasszizmus témája. Ebben az előadásban Molnár Áron mellett többek között Bata Éva és Rainer-Micsinyei Nóra lesz látható.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/37. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg szeptember 15-én.
